Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám
paganda, ami érthető Is, hisz a hatalom kulcspozícióiban még többségükban "ŐK” vannak. Ugyanígy olvashatjuk az ellenkező előjelű bárgyú propagandát a ’Trnvatásos" emigráns lapokban, mert ott is többségükben "OK" írnak. Mégis van ok az optimizmusra. Ma már a "MI" nyugati népitáncosainknak tapsol Pesten a "MI" otthoni közönségünk, a "MI" otthoni művészeink szerepelnek nyugaton, anélkül, hogy kommunista propaganda célokat sejtenénk látogatásuk megett. Az is jelentős haladás, hogy a 77-es Konferencián GomÖri György Londonban élő költő így nyilatkozhatott: Az arra érdemes kiadványokat jó volna, ha itthon is helyükre tennék. Ami eddig történt, rendszertelenül történt. Most megindult elsősorban a költők itthoni közlése a folyóiratokban. Reméljük ez nem alkalmi fellángolás lesz, hanem tartós irányzat . . .. Ne csak szakkönyvtárak, hanem közkönyvtárak is gyűjtsék, tartsák a diaszpóra arra érdemes irodalmát. Puszta kívánság marad az összetartozás bizonygatása, amíg maguk a művek nincsenek jelen a könyvtárakban, folyóiratokban. A Kortárs 1978. márciusában Budapesten megjelent számában Nagy Károly amerikai egyetemi tanár ezeket írja: Tarthatatlanok azok a válogatási szempontok világszerte, amelyek az alapszintű magyar tankönyvek szemelvényanyagából egész magyar irodalmakat hagynak ki, nemcsak alapfontosságú alkotásokat mellőzve, de ezeknek a magyar irodalmaknak még a jelenlétét is említés nélkül hagyva. A magyarországi általános iskolai tankönyvek kizárólag Magyarországon lakó magyar írók műveit tartalmazzák .... Ha egy gyermek úgy nő fel, hogy tankönyvei egyáltalán nem tartják számon ennek vagy annak az országnak a magyar irodalmát, akkor arra a következtetésre juthat, hogy azt a magyar irodalmat nem is érdemes számon tartani. Sőt: hogy ott nincs is magyar irodalom. Hogy tehát a mai magyar nyelvű fiatalság világszerte keveset tud a világ tizenötmilliónyi magyarságának különbözőországokbelicsoportjairól, annak a tankönyvek következetes kihagyásai is okozói. Nos, egy ilyen hosszadalmasra sikeredett háttér megfestését éreztem szükségesnek ahhoz, hogy Lőrincze Lajoshoz intézett leveled pesszimista hangjának jogosságát megkérdőjelezhessem. Nincs azért olyan nagybaj, mint ahogy az leveledből kitűnhet, haladunk előre azon az úton, melyen Kodály bíztatására 1965-ben elindultunk, s közben állandóan "dörömbölünk" (Illyés szavával), hogy megértsenek az értetlenek, s hogy növekedjék a "MI" táborunk. Leveledben persze sokmindenben igazad van. Így pl. mindannyian helytelenítjük, hogy a nyugati magyar kultúrélet színe-java, mint pl. az Új Látóhatár szerkesztői, Cs. Szabó vagy Király Béla, Gombos Gyula vagy Kovács Imre nem kaptak meghívót az 1977-es Konferenciára. Abban is igazad van, hogy az Új Látóhatár jelentősebb munkát végez, mint a Magyar Műhely, s abban is, hogy politikai szándékkal igyekeznek a Béládi-szerű bértollnokokaz ilyen és ehhez hasonló tényeket eltorzítani. Az meg bizonyosak kétségtelen, hogy ideje lenne, hogy jó szándékotokat Jírod Lőrincze Lajosnak!
