Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
rózsaszín falu szobáiban szaporodnak a féltett kincsek, könyvek, versek, novellák, regények, lemezek, hangszalagok, képek, metszetek, filmkockák, jegyzetek .... A magyar cserkészek első Korvina-tábora Argentínában. Piciny ablak, hogy felágaskodva beleselkedjünk egy nép ezeréves szellemi esfírjébe, s különösképpen annak mai zugaiba. Egyhetes magyar lelkigyakorlat. Ültünk a plátánoszi zöld gyepen. Egyik csoportban Erdélyi verset elemeznek, amort felolvasó színház, Ádám viaskodik Luciferrel, majd vetítés és Csontváry cédrusát tépázzák a libanoni szelek. Fekete István mind a tíz szál gyertyája sorra kigyullad, amott Illyés Gyula "TfívétevŐkM-jét tanulják, majd magyar barokk muzsika csendül s nagyon otthonosan érzi magát ebben a kései barokk környezetben. Égető Eszter szelíd, de állhatatos arcéle bontakozik ki a meséből. Pátzay és Szervátiusz szobrai vetődnek a lélek recehártyájára, Gy. Szabó luminizmusa, Dómján magyar ezeregyéjszakája, Szalay keserű őnmarcangolás"' Szent Ferenc a sült halaknak prédikál. Dohnányi nevét próbálják helyesen kiejteni a hallgatók, érettségizők, egyetemisták és életpályájukra indulók, míg a Ruralia Hungarica korul - zsongja a lelkűket. Az első nap kezdeti ijedsége után — itt csak ez lesz? — még a szerelmes párok is mindinkább odafigyelnek, rabul ejti őket a magyar kultúra szépsége. Weöres Sándor leszáll a mélybe. Izzik a galagonya világa. A szünet bágyadt csöndjében, az ódon víztorony tövében valaki magányosan Radnóti verset skandál. Napszálltakor Gyékényes! napnyugati kantátáját hallgatják a virágok, a rigmust Kodály kórus-zsolozsmája kíséri a távolból. Ültünk a plátánoszi zöld gyepen. Hosszú és szép az argentin alkonyat. A szürkületben megmozdulnak az árnyak, balladát sóhajtanak a bokrok. Néma szárnycsapással nagy, fekete madarak települnek a ciprusokra, világtalan szemükkel nézik a csángó fiút, aki hegyenvölgyön átrepülve, hátán viszi haza az őmiatta idegenbe szakadt leánytestvért, hogy megválthassa elátkozott lelkét. Morajlik a föld, mérhetetlen távolban dobok és dorombok beszélgetnek. De aztán fénybe öltöznek a bokrok, Erkel muzsikája árad a csillagokból s a Dél Keresztje dermedten hallgatja Ciliéi pártütését. Láng csap a ciprusokba, a madarak rémülten szétrebbennek, Szilágyi Erzsébet sikolt az éjszakában: ártatlanul halt meg. Meghal a fény is, a zöld gyep fekete mélység, kopjafák sarjadnak a földből, a mohácsi sírkert emlékfái tárt karokkal ölelnék a tornyot. Szulejmán övén magyar koponyák csüngnek, a fák hangtalanul sírnak: Zápolya, Zápolya. Kinizsi csonttáncot jár a tábortűznél, fenn a torony ablakában Ady és Illyés Herderrel perlekednek. A kápolnában megcsendül a lélekharang. Szólítaná az élőket, törné a villámokat, támasztaná a halottakat. Szól, szól a lélekharang. De az élők nem hallják szavát. Messzi, a zajos városban tán őtven magyar egyesület is buzgólkodik és sokan ötezeréves múltba menekülnek. De vajon mire megyünk az ötezeréves múlttal, ha nincs talán húsz év jövő sem? Zsebemben lapul barátom keserű levele: dobraütik Ligoniert, az északamerikai magyar protestánsság nagy központját. Valamikor arról álmodtunk, hogy egy új Nagyenyed lehet belőle. De hol van Bethlen Gábor? Hol van a nagyságos fejedelem? Hol vagytok, tündöklő csillagok? Leoldódnak, sorra elúsznak a magyar szigetek a népek óceánjába. A plátánoszi magyar középiskola már évek óta becsukta kapuját. A hajdani, friss leánykacagás emlékét már csak az apácák finom, szomorkás mosolya őrzi és az ebédlő falán a sárguló emléktábla. Suttogva mesélnek a plátánoszi ciprusok .... Szól, szól a lélekharang. De az élők nem hallják szavát. És megnyílnak a sírok, döngve tárul a kápolna kapuja, elindul a krisztinavárosi körmenet. ötszáz püspök és otven bíboros osztaná az áldást, ha győzné. Tizenhárom tábornok léptet elől fekete lován, nyakukon a kőtél, homlokukon a golyó nyoma, s jönnek mind a veressipkások, a népfelkelők, hajdúk, ódon nádasokból talpasok, a végváriak, dermesztő csöndben a mohácsiak az üres szemgodrű koronás fővel, karóbahúzott jobbágyok tüzes trónon hozzák a király lerágott csontvázát, szorosan nyomukban a vérmezeiek fejűket kezűkben hozván, a kufsteiniek és a rodostóiak 21
