Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám
"Mi az — kérdi Schumacher —, ami közös e hat belső 'nagy' eszmében, nem-empirikus, metafizikai jellegüktől eltekintve? Az, hogy mind azt hirdeti, hogy amit azelőtt magasabb rendűnek tartottunk az 'semmi más, csak' az alacsonyabbnak magasabb megnyilvánulása — hacsak nem tagadják egyenesen magát a megkülönböztetést magasabb és alacsonyabb között. így az ember, akár a világegyetem többi része, igazában nem egyéb, mint véletlen összeállása az atomoknak. A különbség az ember és egy kődarab között aligha több a csalóka látszatnál. Az ember legmagasabb kulturális teljesítményei sem többek az álcázott anyagi kapzsiságnál vagy a szekszuális frusztráció kiáramlásánál. Mindenesetre, értelmetlen azt állitani, hogy az ember a magasabbat kellene megcélozza az alacsonyabb helyett, mert semmi értelmes jelentés nem fűződik az olyan pusztán szubjektív fogalmakhoz mint 'magasabb*' 'alacsonyabb,' mig az a szó hogy 'kellene,' csupán a diktatórikus megalomániának a jele." Korunk nagy eszméi tehát, melyeket már az iskolapadban magába szív minden gyerek, alapjukban vallásellenesek. Vallásellenesek egyrészt azért, mert megtámadják minden emberi hitnek az alapját, azt az ösztönös értékrendszert, ami kijelöli az ember helyét a világban,létének értelmet, irányt és célt ad a tökéletesedés folyamatában, amit Istenhez való közeledésnek is szoktunk nevezni. Másrészt azért vallásellenesek, mert aláásnak minden emberi erkölcsöt. Diszharmóniát okoznak az emberi lélekben, s frusztrációt, boldogtalanságot, betegséget szülnek a szélesebb társadalomban szintúgy, mint az egyénekben. Hogy ezek az eszmék hogy lettek dominánssá, s hogy miért, most ne fejtegessük. Azt is tegyük hozzá, hogy megvan mindegyiknek a hasznos helye bizonyos részkérdések vizsgálatánál. A hiba az, hogy olyan dolgokra is ráerőszakoljuk őket, amikre egyáltalán nem illenek . De mi van a keresztény vallásokkal, az egyházakkal? Miért nem képesek mindezt helyrehozni, kiegyensúlyozni? A válasz erre tulajdonképpen egyszerű: mikor a vallást a teológusok "tudománnyá" fejlesztették, megszűnt vallásnak lenni. Ezt a tudományos vallást döntötte meg szükségszerűen az utolsó pár évszázad pozitivista tudománya, nem az igazi vallást. Az igazi vallás az ember lelkében van, ott él, fejlődik, változik. Szférája a zene, a művészet, a költészet, az érzés, érzelem, az érték. De a teológia gyakran csak vegytant csinál belőle, aminek szakácskönyve a Biblia; nem csoda hát, ha ma már alig veszik komolyan azokat a papokat, akik abban recepteket keresgélnek a végső kérdésekre. Isten azonban nem kockázik. A forma mégis adva van, s hirdessenek bármit is az eszmék, "mégis minden úgy történik." Mert bennünk van a hitnek az ösztöne, s ez a hit előbb-utóbb megnyilvánul kifelé is, ha kell, hát akkor uj alakban. Nem lehet elfojtani, kiölni magunkból, csak lelki egészségünk árán tagadhatjuk le. És a technika? A háborúk? A népszaporulat? A nyersanyaghiány? S a gazdasági ember hiányai? Valóban súlyos kérdések, melyek megoldásra várnak. Az ember szempontjából megannyi erkölcsi döntés — múlttal, jelennel, jövővel szemben. A technika vívmányainak nem kell rabszolgái legyünk — általuk nagyobb szabadságot, magasabb emberi szintet érhetünk el, és értünk el máris. De meg kell-tanulni élni velük, mert a magasabb szinttel megnő a felelősségünk is. 8
