Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám
képe, hogy maholnap túl sok lesz az ember és túl kevés a fóka. Hozzájárul ehhez a nyomasztó hangulathoz az a benyomás is, hogy a technikának, amitol még nemrégen minden problémánk megoldását vártuk, rabjai lettünk. Rabjai lettünk, mert kényszerítve vagyunk arra, hogy a modern technikával s technikának éljünk. Kell a gépkocsi, a távlátó, a távbeszélő, a hűtőszekrény, a központi fűtés, száritógép, mosógép, mosogatógép. Kell a kényelmes, tágas lakás, a korszerű orvosi kezelés, de kellenek a luxusok is: a sztereó berendezések, fényképezőgépek, a vakációk a világ minden tájára — nincs vége mindennek, ami kell, ami nélkül nem lehet megélni, s ha már majdnem utolértük magunkat, jön valami uj, vagy legalább a régit kell ujjal pótolni. Nincs megállás —ha akarjuk, ha nem, fogyasztani kell, s ma már csak "consumer," fogyasztó a titulusa a polgárnak Amerikában. S aki ebből az életből nem szökik el, úgy érezheti, azért van, hogy fogyasszon és azért, hogy munkája árán más is megélhessen — akár konstruktivan, akár csak azért, mert él. A problémák ma valóban rettentő méretűek, s nem őszinte, nem becsületes az az ember, aki nem aggódik miattuk. A csüggedést azonban a "semminek-sincsen-értelme" érzést, nem a mai problémák okozzák. A lelki krizis lelki bajokból ered. A legnagyobb lelki baja az emberiségnek pedig a vallásosság általános hiánya. Mi a vallásosságnak a lényege? Elsősorban az, hogy a vallásos ember nem Ragadja meg a szivét, ösztönét, ami mindenkor, bármit is mondjon neki az ész, hitet sugall belé. A vallásos ember lelkében tudja, hogy "Isten nem kockázik" — hogy az ösztöne, hite éppúgy a formához tartozik, mint egész lénye. Ugyanakkor azonban, mivel hite adva van, aszerint él is — s ez az életmód a vallásosság másik elválaszthatatlan fele, maga az erkölcs. A lelki krizis abból a frusztrációból keletkezik,hogy hit-ösztönét a vallástalan ember megtagadja. Mert benne is éppenugy megvan ez az ösztön, mint a vallásos emberben. Isten a vallástalan emberrel sem kockázik — nála is a forma szabja meg a törvényt. A vallástalan ember azonban ahelyett, hogy hallgatna ösztönére, tudatosan küzd ellene — és mivel igy persze meghasonlik önmagával, nem lehet más, mint boldogtalan. Ha a vallástalanság boldogtalanságot szül — honnan a széles elterjedése? Ez tulajdonképpen kultúrtörténeti kérdés. E.F. Schumacher, a hires britt közgazdász mutat rá arra, hogy korunk egész gondolkodását hat fő eszme dominálja, éspedig: 1. az evolúció, 2. a kompetició, 3. a marxizmus, 4. a freudizmus, 5. a relativizmus, és 6. a pozitivizmus eszméje. Az evolúció tana szerint az alacsonyabb formákból automatikusan keletkeznek magasabb formák; a kompetició elmélete magyarázatot szolgáltat a kiválasztódás kérdésére; a marxizmus az egész emberi történelmet,a művészetek történetét is az anyagi életfolyamat állítólagos törvényszerűségeire redukálta; a freudizmus, más lélektani iskolákkal egyetemben, puszta mechanizmusnak látja magát az embert; a relativizmus minden értéket tagad, értéknek csak azt veszi, ami ebből vagy abból a szempontból hasznos; végülis a pozitivizmus a "tudományos gondolkodásmód" netovábbja, csak azt ismeri el valóságnak, ami mérhető, stabil, s egyszerűen tagadja minden értelemnek, értéknek, célnak az objektiv létezését. 7
