Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám

ember áj, számítás szerint az is. De Illyés, aki minden siltóe és pozidiója ellenére egy bizonyos mértékig maga is lőtstf lába madár^ nem nyugszik bele abba, ami megváltozhatatlannak látsaik, hanem u* tolsó lehelleteig pöröl.

Konokan korholja a lenti vidék vén süketéit. Ez a népe sorsán gyötrődő s azt az adott lehetőségek legkülsS határát feszegetve megfogalmazó magatartás az öreg Illyésnek az egyik fő jellemzője. Legutolsó uj kötetében, a két éve megjelent "Minden lehet"-jében, az válik nyilvánvalóvá, hogy ez a tartás nála tudatos. így énekel a "Számadó" cirníi versében:

őszül hajam, mélyülnek a redők.

. Több egyre köröttem a fiatal.

Vakoskodván érzek szomju erőt. legyek a legmesszebblátó magyar.

Lappangó juhász-számadói gond súgja, nem mehetsz még, munka vár. őriznem kell egy nem-enyém vagyont.

•Rám néz egy jégverés-csöpülte nyáj.

... Szétszóratván, ös lápokba vonult hite-konok község hü papjaként /kit azzal áld, amivel ver az ür!/

templomtalanul, palásttalanul IS vívódva folyton, mit hoz ránk az ég/ kell osztanom úrvacsorát s igét!/

Korhol mindent, amit nemzet-rontó magatartásnak lát. ügy elgondolkodtam az olvasás közben: Uram Isten! milyen szent prófétai dühvei korholna ez az ember, ha itt élne köztünk és napról-napra meg kellene kinlódnia a minőségnek azt a hiányát, amely mint piszkos ár önti el amerikai-magyar életünket, s amelyből csak imitt-amott bukkan ki félénken egy-egy másfajta sziget. A lőtt lábú madár halálos éneke vádirat mindenki ellen, akinek volna lehetősége a minőségi és közösségi magyar élet élésére, de süketségből, kis sunyi érdekekből, tunyaságból, vagy nebántsvirágságból nem teszi.

Aztán pöröl az Istennel. Kétségbeesésében úgy érzi, hogy nemcsak az ember süket, süket az Isten is. A süket Istennel Babits "Fortissimo"-ját idézi. A nyomtatásban az Isten szót kipontoztam, főként neveltetésem görcsei folytán, de a tényt kikerülni mégsem lehet. Néha úgy látszik, hogy süket az Isten. Nagypénteken szóltam erről ebben a gyülekezetben. Urunk, harmadik szava a kereszten ennek a kozmikus, szörnyű hallgatásnak a realitásáról szól. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet" — a sorstaposta ember pörlése a süket Istennel.

A magyar sors tragikuma teljességgel nem magyarázható jellemvonásainkkal, bűneinkkel, hiányosságainkkal, a történelmi véletlenekkel: ez mind-mind faktor, de nem a teljes magyarázat. Van ebben valami istenien vagy sátánian transcendens. S azon az izzási fokon, amin Illyés nézi sorsunkat, az Istennel való pörles is a hitnek egy aktusa. Ettől a meggyőződésemtől engem nem lehet eltántorítani. A korholó, pörlő ember sokkal közelebb van -- hitem szerint — az Istenhez, ha az néha süketnek is látszik, mint a köldöknéző, egyéni üdvösségét kuporgató u.n. "hivő."

XXX

21