Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám

Kedves Barátaim, én derülátó vagyok. Uj jeleket látok az égen, s szivem telve van reménységgel. Hiszem és tudom, hogy élni fogunk. Hiszem és tudom, hogy eljön az idő, amikor március 15 gondolata győzedelmeskedik, amikor igazi örömünneppé lesz ez a nap, amit nem komoran, de nagy vigadozással ülünk meg mi, vagy unokáink. Mert március 15 a tavasz ünnepe, a mi tavaszunk ünnepe is:

Ha ki érzi, hogy most Tavasz van, Álljon az ostorhegy élére S ne álljon félre.

Üttesse magát,

Ha hisz, ha él s hal a Tavaszban.

Csüggedni szoktam magam is,

De csüggedésem megutálom:

Nem álom

Az Élet, de csuda-fejtés, Emlékezés és nem felejtés,

És sohase csüggeteg.

Most már sok volt a szomorúság,

És mezeinken

/Én is bűnös vagyok/

Sokat rikoltott A mindegy minden.

Szedjük ki a Tavaszból És magunkból, ami drága És nézzünk mi egyformák Lelkesen egymásra.

Tavasz van, hajh, ujjé, Tavasz van S kik szomorúak magyar honban,

Nagy keserű cukros szorgalomban, Busan és bátran tartsák a fejük,

Ha nincs is ez mindenütt,

De mi vagyunk.

1

13