Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
Zas Lóránt /Los Angeles, California/ MÁRCIUS. FORRADALOM. I. SZAVAK 1848 március 15. "Ettől a naptól számitja a magyar nép újjászületését: ezen a napon hullottak le a bilincsek a jobbágyok kezéről, ezen a napon lett szabaddá a föld és a szellem. Soha többé rabigába nem lehetett azokat verni. Ezt a napot "Szent Petőfi napjának" nevezze Magyarország, mert ezt a napot ő állitá meg az égen, igazabban, mint Jézusét." Jókai Mór irta ezeket a mondatokat a szabadságharc 50 éves évfordulóján. Kell-e nagyobb bizonyságtétel a forradalom szükségessége, Petőfi Sándor emberi és történelmi magysága mellett, mint ezek a gondolatok? Abban a korban élünk,amikor az egyarcuvá-kényszerités egyedeket, népeket és világrészeket lábalátipró hadműveletei már-már összecsapnak mindnyájunk felett. Abban a korban élünk, amikor a szó, a kimondott, a leirt szó értéke, igazság-kereső erejétől megfosztottan hatalmi csoportok játékszere, szólam, hogy embereket igazitson sorokba a világuralmi, vagy csupán egy úgynevezett fogyasztói társadalom többet-eladás és többet-vevés hisztériájának bűvkörében. A hatalomra kapaszkodottakat sohasem érdekli a könny, az országhatár. Az egy-arcuvá-kényszerités menetelésében a személyi-igazolvány vagy munkaszám és a mögötte az adatot tároló gép-agyban raktározott ismeretek szabják meg állampolgárok lehetőségeit és jogait. A személytelenség és nemzettelenség egyarcuságban bűn, ha valaki más, bűn, ha valaki nemzeti és nem azonos. Petőfiben én a "szabaddá tett föld és a szellem" apostolát tisztelem, a bilincseiből kitört sóhajt, az álmok erejével vértezett lelkiismeretet, az önmaguk gyermekéveiben fürdetett lobogást, fényt, dalt, örömet: a szólást. Amikor emlékezünk, amikor ebben a korban emlékezünk, szavainkat kellene valami tükörre forgó vetületben glédába állitani és forgatni, forgatni, hogy lecsapódjon valami fémes anyag. Szavainkat kéne leszűrni, kalapálni, dögönyözni, párolni, hogy legyen belőle újból: az anyag. Mert hajlamosak vagyunk a hazudozásra, a képmutatásra, a hajbókolásra és szavaink Lengésében sokszor nincs is már más, mint salak, Mert hajlamosak vagyunk, hogy a majdnemi tehetetlenség rettenetében szavaink hajlékonyságát az ügyisóhiábavaló cicomájával diszitsük, poharakat üritsünk és áldomásban felejtsük azt, amiért vagyunk. Mett lassan elfelejtjük az utakat, a szétáradás útjait, a menekülés útjait és lassan elfelejtjük azokat is, akikért vagyunk. Félelmeiket,a verejték illatát, a suttogást, a halkan gyűrűző morajt. Szavaikban kellene megmeritkeznünk, amelyek védtelenségükben is pendülőbbek: szavak. II. A kisajátítás művészete Az időben a történések logikájukban összekuszáltak, vagy logi14
