Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
1848-49-es háború nem volt romantikusan lobogó szalmaláng, hanem hidegen kiszámitott vállalkozás, ami kis hijján sikerült is. Mit tettek hát dicső őseink? Csak azt, amit adott történelmi helyzetükben kötelességüknek tartottak, ügy vélték, a történelem a harcot parancsolja nékik — és megmarkolták a kardot, de nemcsak a kardot, hanem a szerszámokat, a diplomáciai meg az üzleti aktatáskát is, s ha jól, ha rosszul, megtettek minden téren mindent, ami tőlük telt. A történelemnek ma is van követelése velünk szemben, ez a követelés azonban nem a kardforgatást, nem a hősihalált kivánja meg tőlünk, hanem egészen más valamit. Közhely, ha azt mondom, hogy a mi világunk nem is hasonlit Petőfi világához. De hogy mennyire nem azt éppen most érezhettem át a legerősebben, amikor idefelé repültem, hogy veletek lehessek. Az ut Petőfi egyik versét juttatta eszembe: Tenger kéj vészén körül, Közepében lelkem fürdik . .. . A madár röpült csak eddig, Most az ember is röpül! Hegy, fa, ház, ember, patak És ki tudja, még mi minden? Tünedez föl szemeimben S oszlik el, mint köd-alak. A nap is velünk szalad Mint egy őrült, aki véli, Hogy őt össze-vissza tépni, Űzi egy ördögcsapat; Futott, futott, s hasztalan! Elmaradt . . . fáradva dől le A nyugati hegytetőre, Arcán szégyen lángja van. S még mi egyre röpülünk Egy sziporkát sem fáradva; Ez a gép tán egyenest a Másvilágba megy velünk! — Ugye, mennyire ráillik a United Airlines - on való utazásra? Nekem is mindig eszembe jut a másvilág, amikor repülök — de Petőfi bizony csak a vasutat énekelte meg, azt a kis gőzvonatot, mi Váctól döcögött vele Pestig, 20 km-es sebességgel, 1847 decemberében. Ebben, a mai világban is tovább kell küzdenünk, de ehhez a világhoz mérten, mai eszközökkel kell folytatnunk a szabadságért s a nemzeti létünkért folyó harcot. Ezt egyesek már kezdik végre megtanulni közülünk. Amit például többen, különösképpen a nyujorki fiatalok, az erdélyi magyarság érdekében tettek és tesznek, többet ér egy hadtest bevetésénél. De ne feledkezzünk meg a többiről sem, azokról, akik csöndes, türelmes oktatói munkát végeznek a világ minden táján, akik életben tartják a magyar szót, a magyar lelket ott, ahol lehet és úgy, ahogy lehet — egyházainkban, a cserkészet11
