Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám

mekeknek, legalábbis nekünk, fiuknak, hogy ezen az ünnepen Ígéretet kaptunk, miszerint egy szép napon majd mi is kardot fogunk a markunkba, vagy hát, istenem, páncélöklöt, s már előre feszült a mellünk., hogy mi is meghalhatunk majd — egy kis szerencsével — a hazáért, még Klivlandban vagy Nyujorkban is. Mert a hősihalál olyan szépnek hangzott a szavalok, a prédikátorok ajkán! /Hogy kis leánytársaink mennyire áhitották a rájukváró szerepet, nem tudom, csak gondolom, hogy egészen más képük lehetett a hadiözvegységről vagy a fiait sirató anyáról, de okét úgyse emlitette a kutya se, s igy talán mindez nem is jutott eszükbe./ — Milyen furcsa teremtmény az ember! Alig éltük túl, de alig, a második világháború katasztrófáját, s ime, máris sóvárogva vártuk a következőt, a magunkét, mint méltó apai jussunkat. Aztán egyszercsak a hazai magyar ifjúság számára be is teljesedett az álom, mi pedig meggazdagodtunk mégegy hagyományos szabadság-ünneppel.

Ha március 15-ikének valóban csak ennyi volna a tartalma, ha a fentiekből állna csak a jelentősége, én a magam részéről nem tartanám meg mint ünnepnapot. Ha csak hagyományos, de minden hagyománytól mentes pirosbetüs nap volna a magyar kalendáriumban, akkor se vennék részt ezen az.ünnepélyen. Bizony, még akkor sem szívesen, ha egyszerűen arról volna szó, hogy egy történelmi pillanatról/korszakról, sa benne cselekvő emberekről emlékezünk meg ezen a napon. Mert még úgy is csak gyászünnep lehetne ez az évfordulónk,,hiszen tudjuk, nagyon jól .tudjuk, milyen keservesen végződött ez a rövid, túlságosan rövid dicsőségünk is, mint minden dicsőségünk évszázadok óta.

Március 15 azonban mindennél sokkal többet jelent,sokkal nagyobb a jelképes jelentősége. Március 1.5 a magyar nemzet ünnepe, mert ez a nap az évfordulója ama nagy, vérontástól mentes forradalmunk kezdetének, aminek jegyében az egész magyar nép nemzetté válhatott. Március 15 egyben a nemzeti eszme ünnepe is számunkra, mert ez a nap tanított meg minket arra, hogy egyéni, emberi jogok nincsenek nemzeti jogok nélkül. Március 15 nem csupán a magyar állam mindenkori függetlenségi harcának, küzdelmének az ünnepe, hanem ennél több: annak a jelképe, hogy jogunk van magyarnak lenni, magyarul élni, bárhol is éljünk, hogy amint akkor nem akartunk németekké válni, ma sem leszünk románokká, ukránokká, szlovákokká, szerbekké — de angolszászokká sem! És március 15 nem utolsó sorban a szabadság ünnepe is, ahogyan azt a plakáton meghirdettétek: mind az egyéni, mind a nemzeti szabadság ünnepe, mert e két fogalom nálunk, és csak nálunk, sohasem volt és sohasem lesz egymástól elválasztható.

Ha igy fogjuk fel ennek az ünnepnapunknak a jelentését, ha nem csak megemlékezünk a dicső ősökről, nemcsak romantizált harcra buzdítjuk ifjúságunkat példájukkal, hanem azt keressük inkább, mit jelent számunkra, itt és ma, ez az évforduló, mire kötelez minket, — akkor, és csakis akkor ültük meg kellő és illő módon március 15- ikét.

Mit is tettek dicső őseink? — Egyes nézetek szerint a heves ifjúság s a költők szavára lángba szökkent az ország és nekiment, úgymond, fejjel a falnak. A történelem valóban Széchenyit igazolja Kossuthtal szemben. Csakhogy ez utólagos megállapítás, ami mindig 100%-osan tudományos. Előre azonban sohasem lehet tudni a történések kimenetelét. Petőfi szavánál volt szükség jobb szóra: s a nemzet hallgatott is a jobb szóra. Higgadt, hivatásos katonák, szakemberek vezették az országot, s ha tévedtek, hát tévedtek — de az

10