Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
megérteni a kivándorlás folyamatát, ha a statisztikai adatokat egy történelmi fejlődés keretébe helyezzük és annak alapján magyarázzuk a társadalmi és gazdasági áramlatok hatását a kivándorlókra. A magyar kivándorlást négy különálló időbeli fejlődés-szakaszra oszthatjuk: 1. Az első kivándorlási szakasz: 1870-1914. 2. A második kivándorlási szakasz: 1920-1940. 3. A harmadik kivándorlási szakasz: 1944-1955. 4. A negyedik kivándorlási szakasz: 1956-1970. A négy szakasznak statisztikai kimutatását az 1. Táblázat ismerteti. Az első szakasz eredményezte a legnagyobb számú és sok tekintetben a legfontosabb kivándorló csoportot. Összegezve ennek a kivándorlásnak terjedelmes kutatási eredményeit, fontos annak a ténynek a felismerése, hogy a nagyméretű kivándorlási hullám két korabeli tényező alapján magyarázható: az európai társadalmi-gazdasági átalakulás egyik eredményeképpen és a korabeli Magyarország társadalmi-gazdasági problémái alapján. Egy másik lényeges következtetésünk pedig az, hogy a nagyszámú első kivándorló hullám európai viszonylatban nem volt aránytalanul nagy, sőt ahogy a második és harmadik táblázat bizonyítja, a magyarországi kivándorlás valójában a kisméretű kivándorlásokhoz tartozott és csak 1900 után kezdett nagyobb méreteket ölteni. A második szakaszban a kivándorlók száma lényegesen csökkent. Ennek magyarázata sokrétű. Az anyaországok szigorú kivándorlási politikája, az amerikai bevándorlótörvények szigorítása és az 1929-es gazdasági válság a legfontosabb tényezők. A kivándorlók társadalmi rétegeződése túlnyomóan azonos az első szakasz kivándorlásával: elsősorban paraszt és munkásszármazásuak. A magyar kivándorlók nagy számmal jönnek a trianoni utódállamokból, elsősorban Erdélyből és Jugoszláviából. Kivándorlóink nagy számmal érkeznek, az első szakasszal ellentétben, Kanadába és Délamerikába. A harmadik és negyedik szakasz egy újfajta kivándorlótípust jelent: a politikai emigrációt. A harmadik szakasz tényleges bevándorlóinak száma kisebb mint a trianoni korszáké, ezzel szemben a negyedik szakasz kivándorlói és bevándorlói kétszerese a harmadik kivándorló szakasznak. Nyilvánvaló hogy a harmadik és negyedik szakasz kivándorlói között lényeges különbségek találhatók politikai motivációban, azonban nyugodtan megállapíthatjuk, több közös társadalmi-politikai tényező alapján ez a két kivándorló hullám egymáshoz hasonlítható. Mindkettő túlnyomóan politikai okok miatt vándorolt ki. Mindkettő túlnyomóan a felső és középső társadalmi rétegeket képviseli. Mindkettőben csak elenyészően szerepel az alsó társadalmi réteg. Ezért valóban megokolt a harmadik és nagyedik kivándorlási hullám megkülönböztetése az első kettőtől. A magyar bevándorlás társadalmi-gazdasági szerepének értékeléséhez, tehát a második alapvető kérdéshez, két észrevételt fűznék. Az első az, hogy rendkívül fontosnak tartom a két első bevándorlási hullám részletes kutatását és ismertetését. Röviden elmondom miért. Mindenekelőtt azért mert ez a bevándorló hullám képezi az északamerikai bevándorlóinknak 75 százalékát, mert ők alakították meg az első magyar társadalmi intézményeket Északamerikában, és mert ők alakítottak meg egy magyarlakta települési hálózatot Északamerikában. Ennek akivándorló rétegnek legnagyobb teljesítménye magyar szempontból az, hogy biztosította a magyar közösség állandó létezését és kialakulását Északamerikában, olyan időkben, amikor a befogadó országok hivatalosan a beolvadás politikáját támogatták. Mindez annál inkább nagyobb teljesítményt jelent, mivel az említett bevándorlóknak 85 százaléka mezőgazdasági munkásból, 8 százaléka ipari munkásból és csak 5 százaléka állt egy értelmiségi-városi vezetőrétegből. A két első bevándorló hullám szerepének vizsgálatánál két tényezőt tartok figyelemreméltónak: a kivándorlás motivációját és egy társadalmi-közösségi rendszer kialakítását az új hazában. Elsősorban az volt kivándorlásuk oka, hogy az Amerikában megkeresett pénzzel magukat és otthonmaradt rokonaikat támogassák. Ez a motiváció rendkívül nagy 14
