Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
EMIüÉKEZKMlíK Nagy Károly Endre (Columbus, OH): ADY ENDRE ÖNVALLOMÁSAI Ady harsogóan ön-hirdetett, ős-gyökeres magyarságában is internacionális, több síkon mozgó, több életet szenvedő, s egyre élőbbé váló nagysága a magyar irodalomnak, sőt a világirodalomnak is. Kegyetlenül őszinte realizmusa alapjaiban rázta meg s még ma is reszketteti a társadalmi és emberi igazságtalanságokat. Könnyen érthető és nehezen, lábjegyzetekkel sejthető igazságai, mind magyar igazságok. Egyetemes feladatunk megismerni és megismertetni Adyt teljes lírai-epikai keresztmetszetében. Életműve egy hatalmas összefüggő egység, korának és a jövőnek misztikus látomása, ami egy zseni konstruktív mindent-látásának jegyében született. Egyoldalúan, részleteiben megismerni és értékelni őt lehetetlen, teljességében kell felfogni, magát Ady Endrét kell megismerni. Nem elég szimbolizmusát, forradalmiságát vagy szerelmi költészetét hangsúlyozni, de kötelességünk megközelíteni őt minden lehetséges alapállásból. Nézzünk most egy csokrot Adty önvallomásaiból, művészi kitárulkozásaiból. 1913-ban, Hatvány Lajoshoz írt egyik levelében így adja önmagát: "Lehet, ha választhatnék, más sorsot és művészetet választanék, de hidd el, hogy műveletlen és koncentrálatlan voltom külön művészet és külön példája a koncentráltságnak... gyalázatosán s rögösen magyar vagyok, de ebben első és ez is valami... " S az ugyancsak Hatványhoz írt Hunn, új legénda című versében pedig tömör egyszerűséggel, de meggyőző erővel fejezi ki az elhivatottság érzését: .. Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem... " Ignotushoz írja, megismételve annak róla alkotott véleményét: "... én igenis nem vagyok észtéta, de poéta, teljesen élő poéta...s helyesbíti Ignotus esztétikáról írt sorait: "Hidd el, hogy nincsennek régi, mai s leendő esztétikumok, csupán igazak vannak. " (Esztéta és poéta) Elítélte, ostorozta, de egyben sajnálta is azokat, akik lelki meggyőződés nélkül, karrierizmusból hamis esztétikumok hirdetői lettek, akik "új hangú Messiások" lehettek volna, de a divatos publikum kiszolgálóivá váltak, s eladták lelkűket "Minotaurusznak": "Látjátok, feleim, író testvéreim, mik vagyunk. Egy kicsit mindnyájunknak ez a sorsa. Pedig istenek akarunk lenni s előttünk nyargal nyomorult halálunkig az új művészetnek, a hírnek és a pénznek délibábja." — írta a Sírbeszéd Duval fölött című írásában. (Budapest Napló, 1906. jul. 5.) A divatos költők és írók cifraságait, az álművészeiét és a cél nélküli nyafogást különben is megvetette — könnyű győzelemre nem vágyott. (Búlcsú Sikerasszonytól) "Nagy látó és nagy harcoló" akart lenni, mint Zola volt. (Strófák) Tudta, hogy az igazságot látni kell és harcolni kell érte. Nyugat haladó nagyjainak ismerete, és a magyar ugar földhözkötöttjeinek nyomorúsága summázta benne e felismerést. De azt is tudta, hogy az igazságot kimondani vagy leírni még sokáig bűn lesz Magyarországon. Tolnai Lajos halálára írt Egy ravatalnál című írását így fejezi be: "... Egyébként szép tavaszi idő van, a föld forog, már érdemes magyar írókat is ingyen és díszesen temetnek. Mindazonáltal megverte az Isten, aki még vagy háromszáz esztendőn belül úgy teremtődik a magyar földre, hogy megírja vagy kimondja a maga igazait!" Ezen Isten-vertek közé sorolja magát is, mint azt Ének a porban című versében írja: "Ki magyar tájon nagysorsra vágyik ... Rokkanva ér el az éjszakáig. " A provinciális magyar világ hitvány zugíróinak piszkálódásaira ritkán válaszolt, a kevés - esetből mégis érdemes példákat hozni. Részlet Ady válaszából, a zilahi Független Újság cikkére: "Csinálom a magam dolgait a magam művészi hitvallása szerint mindaddig, — lehet: rövid ideig — míg csak élek. Szúnyogok csípésére többé nem reagálok, még hazai 10
