Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
tották a határokat. Az 8 anyanyelvűk megtartását, népi, nemzeti kultúrájuk ápolását elsősorban nem valamiféle mozgalommal, hanem állami törvényekkel, intézményekkel, intézmények rendszerével kell biztosítani. Saját szerepűnket mi így fogjuk fel. Magyarországon is élnek nemzetiségiek. A hivatalos statisztika szerint számuk igen kevés, az összlakosság 1-2 százaléka. Szeretném elmondani azonban, hogy például oktatási szempontból nem fogadjuk el a hivatalos statisztikát. A különböző nemzetiségieknek a számarányokat meghaladó mértékben próbálunk anyanyelvi oktatási lehetőségeket teremteni. Nemzetiségi iskolákba iskolázunk be olyan fiatalokat is, akiknek szülei ugyan nemzetiségiek, de ők már alig beszélik szüleik nyelvét. Az utolsó esztendőkben jelentősen nőtt a nemzetiségi óvodák, iskolák és az itt tanító pedagógusok száma. Akarjuk a kétnyelvűséget, szorgalmazzuk a kétnyelvű feliratokat ott is, ahol a nemzetiségi lakosság minimális kisebbségben van. örömmel hallottuk itt, hogy a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában és nyilván mindazokban az országokban, ahol a lenini nemzetiségi politika jegyében oldják meg ezt a kérdést, szabadon élnek és fejlődnek a nemzetiségek, és betöltik a "híd" szerepét. Mi a szocialista országokban a nemzetiségi kérdés megoldását belűgynek tekintjük. Ez az álláspontunk azonban nem jelent közömbösséget. Hogy is lehetnénk közömbösek, amikor közvetlen rokonok, ismerősök, barátok százezrei élnek a határokon innen és túl. Életűk, sorsuk, helyzetűk kihatással van a hazai közhangulatra, mint ahogyan a hazai nemzetieségiekihelyzete, sorsa is kihat anyanemzetükre. Tisztelt Konferencia! — A megelőző alkalmakkor gyakran volt téma, néha most is el-elhangzott, hogy az anyanyelvi mozgalom legyen politikamentes. Tulajdonképpen nincs ebben semmi kivetnivaló. Közös dolgaink jobb megértése, az esetleges zavaró momentumok kiküszöbölése érdekében — ha felvetődik — jó beszélni erről. Többször elmondtuk már, itt csak ismételni lehet: az anyanyelvi mozgalom támogatásával a Magyar Népköztársaságnak nem célja, hogy saját törekvéseit és ideológiáját azokra kényszerítse, akik ebben a mozgalomban részt vesznek. Az anyanyelvi mozgalom nem hazacsalogató intézmény, sőt ellenkezőleg: Mi azt mondjuk a külföldön élőknek, legyenek jó állampolgárai befogadó hazájuknak — legyen szó az Amerikai Egyesült Államokról, Ausztráliáról, Belgiumról, Kanadáról vagy bármelyik más országáról a földnek. Annál is inkább ezt mondjuk, mert jól tudjuk, hogy nemcsak a fát nem lehet ide-oda ültetgetni, hanem az embert sem. Nekünk tulajdonképpen egy célunk van, a közös tevékenység során, az anyanyelvi mozgalomban a magyar kultúra ápolása útján alakuljon ki tisztességes emberi lojalitás a mai Magyarország, a Magyar Népköztársaság iránt. A lojalitás nem azt jelenti, hogy mindent úgy fogadjanak el nálunk, ahogyan van. Annál kevésbé kívánjuk ezt, mert viszonyainkkal nagyon sokszor magunk is elégedetlenek vagyunk. A kritizálás elég nagy divat idehaza is, sőt úgy tűnik, hogy sok esetben inkább már tenni kellene mint kritizálni. Nem kielégítő sok helyen a munkafegyelem. Az építőipari lógás a karikaturisták állandó témája. Néha azt mondják még rólunk, hogy nálunk valamiféle parancsuralmi rendszer van. Ilyeneket olvasva én arra gondolok, bár tudnánk mindenütt parancsolni. Népgazdaságunk nagyarányú fejlődése nyomán krónikussá vált a munkaerőhiány. Nem igen találunk olyan üzemet, gyárat, amelynek ajtajára ne lennének kitéve a felvételt hirdető táblák. Ezzel a helyzettel sokan visszaélnek. A munkaerőhiány a lazaság egyik melegágya, mert — sajnos — morális eszközökkel, tudati elemekkel nem tudunk még eléggé hatni az emberi cselekvésre. 34
