Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
NÉHÁNY GONDOLAT A MAGYAR PRIORITÁSOKRÓL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Elhangzott a III. Anyanyelvi Konferencia megnyitó ülésén éjl-nek: Kedves Barátom! Kérésedre szívesen küldöm meg a IH. Anyanyelvi Konferencia megnyitó ülésén mondott beszédemet, bár tudom, hogy egy vagy más okból sokaknak nem fog tetszeni. De hálás lennék, ha ezt a pár magyarázó sort az elmondott szöveg elé tudnád biggyeszteni. Én másként írok és másként beszélek, azaz egy elmondandó előadást másként vetek papírra mint egy nyomdába küldendő cikket. Ez az írás tehát beszéd volt, ahol hangsúlyok, • szünetek, talán egy mosoly is, éppen úgy hozzátartozott a szöveghez, mint maguk a szavak. A megnyitó ülés után megkértek, hogy adjam át a szöveget magyarországi publikálásra . Ezt a kérést, hálásan és meghatottan, elhárítottam, mert amit mondtam egy meghatározott közönségnek mondtam és nem a magyar nyilvánosságnak, amely sok kitételemet félreérthette volna. Egyesek úgy értelmezték volna mint a Horthy-korszak dicséretét, ami már azért is lehetetlen, mert, véleményem szerint nem a múlt, hanem a jövő felé kell tekinteni, nem a régit kell dicsérni, vagy szidni, hanem az újat kell építeni. Az az érzésem, hogyDr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkár a záróülésen mondott bölcs és mérsékelt, indirekt válaszával megmutatta, hogy provokatív de jóindulatú szavaimat lehet jóindulatú toleranciával viszonozni. Remélem, hogy az amerikai magyarság hasonló megértéssel fogja fogadni azokat a provokatív de jóindulatú szavakat, amelyeket hozzájuk intéztem. Mármint azokhoz, akik akkor, abban a teremben ültek. Húsz percem volt, huszonöt percig beszéltem. így sem jutott idő sok más magyar prioritás megemlítésére. A legfontosabb ezek közül az amerikai magyar egyházak segítése azért maradt ki, mert erről a H. Anyanyelvi Konferencián hosszabban szóltam. Hát csak ennyit akartam most mondani. A többit mondja el maga a szöveg. — Szívességedet köszöni és szeretettel ölel, híved — Sinor Dénes Sinor Pones (Bloomington): "Quidquid agis, prudenter agas et respice finem — bármit teszel, tedd okosan és nézd a célt" tanították nekem latinul egy magyar iskolában sok-sok évvel ezelőtt. A recept alkalmazható az amerikai magyar prioritások vizsgálatára is. Ezek számbavétele nagy objektivitást igényel, számos illúzió, néhány hazugság felszámolását teszi szükségessé. Véleményem szerint a harmadik Anyanyelvi Konferencia alkalmas fórum ahhoz, hogy a kérdést megvizsgáljuk, megvitassuk. Jelenlétünk bizonyítja, hogy a magyar ügy szívügyünk, hogy Magyarországgal kapcsolatban vagyunk és akarunk maradni és talán azt is mutatja — ne féljünk a szentimentalizmus vádjától —, hogy szeretjük ezt az országot. Noha ez az állítás a konferencia minden résztvevőjére egyformán áll, az otthoniakra éppen úgy mint a külföldiekre, amit mondandó leszek elsősorban az amerikai magyarokra és problémáikra vonatkozik. Ezért máshonnan jött honfitársaim elnézését kérem. Minden Amerikában élő magyarnak — sőt, tovább megyek, az indiánok és négerek kivételével minden Amerikában előembernek— van egy közös vonása: vagy önmaga vagy egy őse szántszándékkal, különféle nehézségek leküzdésével, a maga akaratából került Amerikába. Tudjuk, hogy ez nincs így sok-sok millió európaival. A törökországi görögök vagy örmények, a romániai vagy csehszlovákiai magyarok, de még a franciaországi burgundiak, baszkok vagy bretonok sem azért élnek országukban mert ők, vágj' őseik, oda bevándoroltak volna. Ezzel szemben aki Amerikában él az azért van ott, mert őt vagy apját, nagyapját hajtotta a remény, hogy önmagának és leszármazottjainak jobb életet tud biztosítani, mint amilyenben az óhazában volt része. Akinek nem tetszett vagy tetszik, az mindig elmehetett 27
