Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám
békediktátum rájuk nézve kedvező végzésében, hogy már 1919-ben kezdték lerakni Nagyrománia nemzetiség-elnyomó politikájánál? az alapjait. Igen, biztosak voltak a dolgukban, mert párizsi összeköttetéseik révén tudomást szereztek a békekonferencia vezetőségének tájékozatlanságáról, amit Lloyd George is a fennebb idézett szavaival elismert. Tudom, hogy Virgil Florea nem lesz hálás, hogy Romániát ismertető könyvének tartalmát az abból hiányzó adatokkal kiegészítettem. De én sem lehetek hálás dákó-Nagyromániának, hogy miatta egy hosszú életet emigrációban kellett töltenem.— Cs. Gábor Anna (Midland Park, NJ): ERDÉLY VÉDELMÉBEN Egyik este az ITT-OTT találkozón nagy társaság ült együtt. Az ország minden részéből sereglettek össze. Erdélyről volt szó és arról, hogy mi is történik az ott élő magyarság érdekében itt. Pattogtak a szavak mindenfelől: "Ők már 15 éve csinálják és tapasztalt öregek!" — "De a fiatalok csak két éve kezdték és máris megnyerték az ügynek az amerikai politikusok nagy részét!" — hangzott innen is, onnan is és amikor körülnéztem, megdöbbentem. Mint felborzolt szőrű farkasok, villogó szemmel ültünk egymással szemben. Eldöntöttük már mindnyájan, hogy melyik csoportot képviseljük és készen voltunk egymást ízekre szedni, ha a másik nem csatlakozik az ÉN általam képviselt "igaz ügy" mellé. Elgondolkoztam. Senki sem beszélt arról, hogy a két csoport programja homlokegyenest ellentétes. Az Erdélyi Világszövetség ezeréves határokról beszél, Erdély visszacsatolásáról . A Committee for Human Rights in Rumania a mindenkit megillető emberi jogokat követeli a Románia területén élő magyaroknak és hangsúlyozza, hogy ma területi követelések nincsenek a programján. Két különféle múlttal rendelkező csoport más-más eszközökkel próbál az erdélyi magyarság sorsán segíteni. Eddig nem is volna semmi baj. De amikor az egyik magyar a másik alatt vágja a fát, az már nagy baj. Történt ugyanis a legutóbbi washingtoni tüntetésen, amit a CHRR szervezett és rendezett, hogy jóindulatú, de erősen tájékozatlan emberek előhúzták a "Mindent vissza!" táblákat és mire a rendezőség azokat összeszedhette volna, a szemfüles románok lefényképezték és körülhordták Washingtonban a politikusok körében, megingatván bennük hitelünket, hogy lám, félrevezetik őket a magyarok, mert itt a bizonyíték, hogy területeket követelnek. — Ostobaság, magyar átok. Régi hibánk, hogy sem politikusaink, sem diplomatáink nem voltak soha. Talán ez az új generáció más lesz! Figyelem a CHRR fiataljainak munkáját. Ők már itt nőttek fel, amerikai aggyal gondolkoznak, olyan nyelven szólnak az amerikaihoz, amit az megért. Apáink szemében az ezeréves határokat nem visszakövetelni — hazaárulás. De mit mond az amerikainak az ezeréves jog, amikor ők földjükön kb. 300 évvel ezelőtt kezdték komolyan kiirtani az őslakosságot — amit sikeresen be is fejeztek; és ma már ott tartunk, hogy a pár évtizede idekerült puertorikói a spanyol nyelv hivatalos használatát követeli egyre hangosabban és spanyol nyelvű iskolát gyermekei számára. A kétszáz éves amerikai alkotmány viszont az emberi jogokra és az emberi szabadságra épül fel. Ennek nevében szólni, követelni ma sokkal célravezetőbbnek látszik itt, mint minden ezeréves jogunk. De ha akad olyan fórum bárhol a világon, ahol az ezeréves jogra hivatkozva lehet ügyünknek híveket toborozni, ám tegyék azok, akiknek erre lehetőségük adódik. Minden eszközzel minden utat járnunk kellene. S ha egyszer majd elértük azt, hogy az Erdélyben, vagy bármely más területen élő minden magyar visszanyerte az emberi méltóságának kijáró szabadságjogát, ő maga dönthesse el, hogy hová akar majd tartozni.— 26
