Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám

menye érdekelte őket. Várdy Béla és Vardy Ágnes (Pittsburgh) egymást kővető személyes kiértékeléssel járultak a programhoz, "Észrevételek a hazai és külföldi magyarság kapcso­latainak kérdéséhez" címmel. Szerteágazó megfigyeléseik, érdekes tapasztalataikra ala­pozva, csokorba szedték mind a problémákat, mind a lehetőségeket emberi, tanügyi és ku­tatói vonatkozásban. Különös érdeklődéssel követte mindenki az erdélyi és a fóti találko­zók összegezését. Az utóbbi eszmecserét illetően hangszalagot is készítettek, amit a hét folyamán többen végighallgattunk. A Magyar Baráti Közösség közgyűlését Éltető J. Lajos gondnok d.u. 3:40-kor nyitotta meg. A 75-ös jegyzőkönyvet kisebb helyesbítésekkel elfogadta a közgyűlés. Kazella Ignác (North Haledon, NJ) beszámolt a Közösség anyagi helyzetéről, röviden kitérve a nagyobb kiadások magyarázatára (ösztöndíj, ballada lemez), egyben mindenkinek figyelmébe ajánlotta az új, diszkrétebb adományozási megajánlások lehetőségét. Jelentését egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. Sass Marton (Chicago) vázolta az ITT-OTT anyagi sztátuszát s összehasonlította az előző évével. Ebből kiviláglott, hogy a tavalyi adományok fontos részét alkották költség­­vetésünknek. Ezután a gondnok beszámolója következett. Éltető vázolta az elmúlt két év e­­redményeits a jövőre vonatkozó terveket. Elmondta, hogy a Közösséget 1977. februárjában Oregon államban bejegyeztettük s hogy az inkorporálás szükségessé teszi alkotmányunk mó­dosítását, hogy ne ütközzék az oregoni törvényekkel. Erről két javaslatot be is terjesztett, melyeket a közgyűlés magyarázat és vita után elfogadott. A gondnok megköszönte mindenki segítségét, aki hozzájárult a Lake Hope-i találkozó megrendezéséhez. Egyben kérte, hogy a jelenlevők vállalják a jövő évinek a megszervezését. Somogyi Balázs elvállalta a program összeállítását, Bíró Béla az esti műsorokét. Nagy Károlyt bízta meg a közgyűlés a gyermek­­programok (oktatás-bölcsőde) koordinálásával. E munkakörre vállalkoztak Kovács Melinda (Glen Ellyn, IL), Zalai Ágnes, Sass Magda és Fekete Márta (Chicago). A közgyűlés ezután négy embert jelölt a két ez évben betöltendő tanácsosi üresedésre: Lipták Bélát, Ludányi Pannit, Nagy Károly Endrét és Somogyi Balázst. Más teendő nem lévén, all. közgyűlés ezzel bezárult. Az esti program változatos volt. A Lodge előadótermében megint filmet vetítettünk: a BBC riportját Magyarország helyzetéről két évtizeddel az 56-os események után. Ezt több rövid magyar vonatkozású filmfelvétel bemutatása követte. Mindezt Madarász Géza bocsátotta rendelkezésünkre. Később a Kosa-Csoóri rendezte Hószakadás került a vászonra. A közönség mindegyiket megbeszélte. A vetítés után Pálffy Csaba (Magyarország) és Ma­gyar Kálmán szervezésében "táncház" alakult az egyik kabinban. Pénteken a magyarság s problémáink ismertetése a külvilággal volt fő témánk. Ez az előző esten bemutatott BBC/NBC filmek anyagának volt logikus folytatása. Madarász Géza "A televíziós hír világa" címmel adott elő. A híranyag megszerkesztéséről s a néző elé való tálalásáról sok újat és érdekeset hallottunk. Csicsery Rónay István (Washington) "Hí­rünk Amerikában" címmel azzal foglalkozott, hogy miként vágjunk elkönyvelve az amerikai köztudatban. A külföldi magyarság "Who is Who"-ját katalogizálta mondanivalójában. Mind Madarász, mind Csicsery Rónay előadásában a fő kérdés: milyen és milyen legyen a magyar "image." Délután magyar fennmaradásunk s fejlődésünk eszközeit, intézményeinket vettük számba. Bodnár Gábor (Garfield, NJ) "A cserkészmozgalom mint a magyarság fenntartó eszköze" címmel tartott idevágó előadást. Elemezte a külföldi'e szakadt cserkészet munkáját, álta­lános történeti visszapillantással az eddig megtett útra. A jövőt illetően hangsúlyozta, hogy a további sikerhez nélkülözhetetlen a szülők hatásosabb bekapcsolása a cserkészmozgalom terveinek támogatására. Magyar Kálmán "A magyar néptáncmozgalom" címmel beszélt az amerikai magyarok próbálkozásairól e téren. Egészen a századfordulóig visszavezette a közönséget a táncmozgalom fejlődésének gyökereihez. A kezdettől fogva a népi tánc kapcso­latot jelentett az Amerikában élő magyarok számára az "óhazával." A mai helyzetet vázolva utalt a különböző helyeken működő együttesekre. Több olyan együttesünk van, melynek tagjai

Next

/
Thumbnails
Contents