Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám
TÖMTÉIILMlíIK Padányi-Gulyás Jenő /Billings, Montana/: A TÖRTÉNELEM ORSZÁGUTJÁN Honnan jöttünk? Hol vagyunk? Hova megyünk? — vessünk egy pillantást ebbe a három irányba. Az első kérdés kezd egyre érdekesebb lenni,amint a kutatás munkája újabb meg újabb felismerésekre jut. "Akárhogyan is nézzük néppé válásunk történetét, még ebből a kevésből is megsejthetjük, hogy múltúnk gazdag és változatos volt. Nem csak a sok csata, a sok nemzeti tragédia nemes hagyományait kell szem előtt tartanunk, amikor •családfánkra' tekintünk, hanem azt a sok tapasztalatot, sok fajta munkát és töprengést is, amely nyelvünket azzá csiszolta,mire valóban büszkék lehetünk" — irja László Gyula a szegedi "Tiszatáj" 1975 szeptemberi számában, az ITT-OTT 1975 8. évf. 6. számában is idézve — és ő ezt tárgyilagos nyugalommal irja "fiatal amerikai magyaroknak," amilyen tárgyilagosan a kettős honfoglalás feltevését is kialakította. Kevésbé tárgyilagos és nyugodt egy pár olyan hazai szakemberünk szemléletmódja,akit egy bizonyos izgalom fog el az idekinti kutatás láttán. A "Sumer és magyar?" cimü kis kötet /Magvető kiadó, 1976/ szerzője, Komoróczy Géza például még az otthoni olvasó közönséget is megrója, amiért annyi figyelmet szentel a hazakerülő s különösen a sumerologia körébe tartozó őstörténeti müveknek. Izgalma érthető. Az olvasó közönség ösztönös figyelme meglepően széles körökben tapasztalható, ami kényelmetlenné teszi azok helyzetét, akik szükkörü szakmai kifogásokat emelnek a sumerologusok müveivel szemben. Ezt a szakmai vitát mi az illetékes tudósokra bizzuk és itt inkább azt igyekszünk vizsgálat tárgyává tenni, hogy mi okozza a magyar közönségnek ezt a valóban rendkívüli érdeklődését? Azt hisszük, hiba volna az olvasók ilyen nagy számát az álom kergetők csoportjába sorolni. A közönség nagyobb része inkább szkeptikus az álmokkal szemben. Ha most ekkora érdeklődést mutat az őstörténeti kutató munka iránt s türelemmel olvassa el például Baráth Tibor három vaskos kötetét /"A magyar népek őstörténete"/, melyekben többezeréves távlatba helyezi sorsunkat, annak mélyebb okai lehetnek. A magyar olvasó közönség úgy a határokon belül, mint azokon kivül nem a régészeti, vagy nyelvészeti értekezések szaktudományos részleteire szomjas a mai próbára tevő időkben, hanem támpontokat, analógiákat, "magyar vallást" keres annak a hitének a megerősítésére, hogy próbákkal a múltban is szembe kellett néznünk, azokon keresztül tudtuk vágni magunkat, a leszűrt tanulságok pedig mindég hozzáadtak történelmi tapasztalatainkhoz, melyek egyebek közt nyelvünket is olyan tökéletessé csiszolták. László Gyula megállapitása azért is külön figyelmet érdemel, mert nem nyelvésztől származik. Ahol a régészet tudománya a szükséges tárgyi bizonyitékok hijján megakad, ott a nyelv emlékei jönnek segítségére azoknak, akik végre is az ember származásának, fejlődésének, haladásának dolgában igyekeznek tisztábban látni. Ennek a haladásnak egyik mértéke a nyelv. Ha egy nyelv, melyet esetleg csak tizenötmillió ember be26
