Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 3. szám

— A nagymamámtól. Náluk néztem a tévét.

— S a holnapi leckéidet hol készítetted el? — Láttam, nincs nála semmiféle táska, szatyor.

— Még otthon, miután kiengedtek az iskolából.

— Együtt is jöttél el édesanyáddal?

— Igen. Anyukám dolgozni ment, én meg a nagymamához.

— Dehát ha apád ilyen rossz hozzátok, miért nem költözöl oda?

— Nem lehet. Oda se lehet. A férje, akivel lakik nem engedi.

— És ma hogy engedte?

— Ezen a héten délutános. Amikor anyukám délutános, ö is délutános. Ez mindig igy van — fűzte hozzá cseppnyi diadallal a hangjában.

— De mondd csak, mi baja van veled édesapádnak?

— Nem tudom.

Komoran, elgondolkozva fürkészte az előtte 'álló Íróasztalt, olyan kifejezéssel a tekintetén, mint aki maga is sokszor eltöprengett ezen az érthetetlen furcsaságon.

— Talán rossz kislány vagy, s azért nem szeret? — kérdeztem kicsit tréfás hangsúllyal, nagyon is sejtve, '? hogy épp ellenkező oldalról fuj a szél.

Nem értette a tréfát. Ha egykor volt is benne egy csipetnyi, gyermekes humorérzék, az igazságtalan csapások súlya alatt az rég szertefoszlott.-- Nem vagyok rossz — mondta és lehajtotta a fejét.

Megsimogattam az arcát és igyekeztem mosolyogni.

— Persze, hogy nem vagy. Csak vicceltem. Akinek ilyen őszinte, tiszta szép szeme van, az nem is lehet rossz.

Gyanakodva méregetett. Vajon most is tréfálok, vagy ezt a kijelentést komolyan lehet venni? Tekintete belefuródott az enyémbe, s apránként bizakodóvá enyhült.

— Tudod mire gondoltam? Nektek sokkal jobb lenne különköltözni apádtól.

— Anyukám is mindig ezt mondja — suttogta.

— Akkor meg miért vagytok még mindig vele?

— Nem tudom.

— Szereted édesapádat?

Arca teljesen elkomorult. Az ölébe nézett. Ki akarta iktatni magából a kérdésre reagáló, a válaszadásra felsorakozó gondolatait. Legszívesebben a kis helyiséget is elsüllyesztette volna valamiféle mesebeli varázspálcával, szőröstől-bőröstől, az őt faggató bácsival együtt. De nem tehette.

— Félek tőle — suttogta és nem nézett rám — Anyukám is fél

tőle.

— Szeretnéd, ha külön laknátok, mondjuk egy másik városban?

Egy darabig hallgatott. Azt hittem azon töri a fejét, ami az

elhangzott kérdést illeti, de kis eszével ennél sokkal messzebb bolyongott.

— Azt szeretném, ha szeretne írünket t- mondta csendesen.

Képtelen voltam megállapítani, hogy sirás környékezi-e vagy

sem, mert arca és hangjának túl illedelmes halksága erre nézve nem szolgált támpontul. Felemeltem állát és a szemébe néztem. Úgy éreztem, én közelebb állok a könnyekhez, mint 6. Ez a gyermek már annyi mindenen ment keresztül, hogy csak iszonyatos botrányokra, szorongtató pillanatok hatására, durva tettlegességekkel kisért

21