Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám
közelebb hozzuk egymáshoz. Hiszen ezeknek lélekszáma majdnem eléri Finnország lakéinak számát (különösen, ha hozzászámítjuk azokat is, akik magyar származásúak, de már elvesztették anyanyelvűket). Miként tehetjük meg ezt ? Lapok járatásával és jól szervezett, kétoldalú kultúrcserével, előadásokkal. Ahol a magyaroknak egyesületeik vannak, egyházaik, és azoknak kultúrterme, közös erővel föl kell állítani egy olvasótermet is. Itt azok a családok is olvashatnák szórványaink lényegesebb lapjait, akik nem tudnának saját erejűkből mindegyikre előfizetni. Ennél a pontnál említem meg azt is, hogy egyesületeink, egyházaink kövessenek el mindent, hogy körzetűkben ifjúsági köröket is létesítsenek. (Ahol cserkészet van, ott feléjük irányítsák a fiatalokat és minden eszközzel erősítsék a cserkészek munkáját.) Tegyék meg ezt saját érdekűkben is, mert az idősebb tagok csak a jelent és a közeljövőt biztosítják számunkra, de magyar fiatalok nélkül a holnapután már nem képzelhető el. 4) Az anyaország közelsége lelki és kulturális kérdés. Politikai segítséget népűnk erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki törzsének sem ad. Kultúrában azonban nekünk többet adhat. Négy idegen uralom alá került törzsűnk kulturális ellátása Magyarországról nagyon nehezen valósítható meg, de mi idekint minden magyar könyvet megszerezhetünk és csak megfelelően szervezett segítség kell hozzá, hogy azok közül a legjobbakat választhassuk ki. A magyar népművészet termékei elérhetők. A zene és annak irodalma lemezeken és könyvekben rendelkezésünkre áll. Mi a szabad világban könnyebben utazhatunk. A jövőben úgy szervezzük meg útjain - kát, hogy minden alkalommal egy magyar szórványt is fölkeressünk. Ott ismerkedjünk meg problémáikkal és őket is kérjük fel hasonló látogatásra. Ha pedig rokonlátogatásra utazunk Magyarországra, ugyanakkor lehetőleg keressük fel népünknek a Kárpát-medencében élő másik 4 törzsét is. (Itt meg kell említenem, hogy a Kárpátalján szovjet uralom alá került magyarságról lapjainkban és magán-életűnkben is csak ritkán emlékezünk meg, holott ezek élete a legveszélyesebb. Két lehetőségűnk lenne. Az egyik a felvidéki magyarság törzsébe őket is besorolni, vagy népűnk 8 törzséhez egy kilencediket, a kárpátaljai magyar szórványt is hozzáadni.) Nagymagyarország és minden olyan államnak térképe legyen meg otthonainkban, egyesületeinkben, egyházainknál, kultúrházainkban, ahol magyar szórványok élnek. Atérképen jelöljük meg, jól láthatóan, a magyar szórványok települési helyét és színes ceruzával azt, ahol Magyar Házak, magyar kultúrotthonok vannak. Ezeket a térképeket mutassuk és magyarázzuk meg fiataljainknak és olyan helyen tartsuk, ahol életűnk hétköznapjaiban is szeműnk előtt vannak. Tegyünk meg mindent — de sohase alkalmazzunk kényszert! —, hogy fiataljaink magyarral kössenek házasságot. Gyermekeink élettársának is magyarázzuk meg, hogy a kétnyelvűség fönntartása utódaiknál nem jelent akadályt boldogulásuk útjában, sőt előnyt jelent. A kétnyelvűek könnyebben tanulnak és nagyobb kulturális kinccsel kerülnek az életbe. Legvégül, mint legfontosabbat azt kell hangsúlyoznom, hogy fiataljainkat ne csupán kétnyelvűségre neveljük, hanem két kultúra elsajátítására isi A nyelv, még ha anyanyelv is, önmagában hosszasan nem tartható fönn, ha nincs mögötte népünk kultúrája is. Az anyanyelv még nem adhat magyar öntudatot! Az igazi magyar kultúra elsajátítása azonban erőssé teszi fiataljainkat és olyanná, hogy emelt fővel járhatnak a világban . — 17
