Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám
AZ ORVOSI ERKÖLCS A személyes kihívással mindig igyekeztem nyíltan szembeállni és elveimet megvédeni. Ez most arra vonatkozik, hogy A. az "orvosi erkölcstelenség" vádjában marasztalt el, amikor "Az iskolák csapdájában" c. Írásomat /8:3, 17/ a csatakvai konferencián bírálta és meg is kérdezte az ITT-OTT szerkesztőségét, hogy hogy merték ezt az irást lehozni. Az mindegy, hogy a vád csak 20-30 ember előtt hangzott el. Nyilvánosan, személyemben vádolt. A vádra választ Írtam /8:6, 39/, de— úgy érzem — a vita olyan kérdéseket vetett fel, melyeknek akadémikus megvitatása közérdek. Az ITT-OTThoz későn érkezett utóiratom, igy nem jelenhetett meg: "Minden erkölcstelenség közügy. Jó, ha a tisztességesek megismerik a tisztességtelenek cselekedeteit mind a múltban, mind a jelenben. Semmifajta erkölcstelenség se egyeztethető össze az orvosi hivatással. A titoktartás a gengszterek összeesküvése és nem kollegialitás, nem etika." E sorokat egy másik barátomnak elküldtem. Kedves, baráti levélben arra oktatott, hogy a titoktartásról szólókat ki kell hagynom, "mert amit Írtál, az nem volt titok. Hiszen többen tudtátok, titok pedig csak egy ember titka." /Egy ember titka?!/ Tudomásom szerint a Maffia titka többek titka és a titokszegő halálos ítéletét nem a bandavezér, hanem a többi gengszter hajtja végre. Engem a klinikai érdekcsoport /az iskola/ tagjai anyagi büntetéssel és lekezeléssel kívántak kiszekirozni. Én ezt az "öszszeesküvést" eltűrtem, de amikor betegekkel szembeni erkölcstelenséget is elkövettek, akkor a tágabb közösségből, ami ezt eltűrte — a klinika, és az egyetem közösségéből is — kiléptem, nyíltan és az ok felfedésével. Tudtam, hogy kiállásommal csak magamat büntetem, mert a Karnak nem volt joga a klinikák belügyeibe avatkozni. Az erkölcsteleneket az "orvosi etika" védte. Gondolom, bírálóim "orvosi erkölcse" is ez, mert ez az orvosok "belügye." Itt még csak annyit, hogy az orvos is gyarló és tévedhet. Az ártatlan tévedéseket ezért én se kívánom a nyilvánosságra hozni, de a szándékos erkölcstelenségeket igen. És most hadd idézzek Lecomte du Noüy könyvéből /Human Destiny, 187. old./, szabad fordításban: "Minden tanult, erkölcsös és érző embernek — bármi foglalkozást üz — törekednie kell arra, hogy a szellemi idétlenséget javítsa és törekedjék annak jövendő kiküszöbölésére. Ha ezt elmulasztja, munkája valószínűen feledésbe vész, ahelyett, hogy az ember szellemi fejlődését segítené. Mit is kíván mindez tőle? Nagyon keveset. Ha van képessége, hogy elmondja, vagy leírja, amit hisz, ellen kell állnia az igazságtalanságnak, amikor találkozik vele, védenie kell az egyéni szabadságot, nyilvánosság elé kell hoznia azokat, akiknek cselekedetét képmutatónak, vagy erkölcstelennek látja." Tudjuk, vannak orvosi érdekközösségek, melyeknek tagjai kölcsönösen és feleslegesen konzíliumba küldik egymáshoz a betegeket, hogy több pénzt keressenek. Vannak — szerencsére kevesen —, akik felesleges sebészi műtéteket végeznek. Utóbbiak nagyobb bűnözők, mint a betörő, aki — ha rajtakapják — saját életét veszélyezteti. Az orvos biztonságban rabol, amikor a beteg életét veti kockára, 32
