Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
Sinkát a betokosodástól féltette Gombos Gyula. Ez szerencsére nem következett be. A szenvedések nem bekormozták, hanem megtisztították Sinka liráját. A juhászbojtárból magyar népi Jeremiás lett. Ül a vizek partján, körülötte madarak imádkoznak, kis gidához beszél és álmodik egy korról, midőn a szájban nem törik el és nem hull befelé a szó; olyan lesz az ember, mint az ég akarta, hogy legyen: szabad. Ha Ady volt a magyar mitológia gőgös, nomád ura: Sinka király volt, pásztorok királya. A nép alsó rétegeibe húzódott, ezer évet áttelelt ősmagyar világ benne szintetizálódott a tápéi Krisztussal. Ady és Sinka a soha meg nem alkotott magyar filozófia több rétegű lehetőségének gazdagságát csillantja meg. A második nemzedék nagyjainak felsorolásából, az igazmondás erkölcsi talaján állva, nem hagyja ki Gombos Gyula Sértő Kálmánt sem. A falu szegénységéből világot próbálni indult a fővárosba. A fények, kisértések hálójában vergődött tapasztalat nélkül, sorsa elsodorta a nagypolgári Szinházi Élet támogató körétől az egyik szélsőjobboldali pártig. Csupán ezért, máig sem kapta meg méltó helyét a magyar irodalomtörténetben. Gombos jellemzésében: "ő ma is egy megiratlan ballada hőse .... Költészetének egyik jellegzetessége valami utánozhatatlan sértőkálmáni humor; nyers, csufolkodó, de mégis vidám és legénykedő hang . . .." S lehetne folytatni a sort, Gombos vázlatait Tamásiról, Illyésről, Veres Péterről, József Attiláról, Kodolányiról. Mindegyikről van önálló látomása, mely eltér az irodalmi közhelyektől s mely a magyar világhoz való viszonyukat sejti meg. A Magyar üt esszéiben a szellemi élet különféle területeit vizsgálja, költők és irók müveit, drámákat és operetteket, nemzedéke feladatain tűnődik, de figyelő szemét nem kerülik el a közvetett kulturális jelenségek sem. Leirja egy kispolgári asszony zavarát, amikor az asztalt boritó, szép, népi háziszőttes teritő eredetéről érdeklődik. Az asszony szégyenkezve mondta, hogy ez csak ideiglenes s a fiókból előhúzta a félig befejezett giccs-téritőt, "amilyenre húsz éven át a Magyar Uriasszonyok Lapja tanitotta Pest és a vidék unatkozó uriasszonyait: stílustalan és müvészietlen." A feltörekvő társadalmi rétegek szégyellték a nép hűen megőrzött kultúráját, ugyanakkor amikor a főúri házakban már gyűjtötték népművészetünk szép tárgyait. A magyar identitás-krizisnek ez a szakasza már mulóban van, bár emigrációnkban még mindég jelentős ellenállási gócok maradtak meg. Kodály és Bartók jelentkezése után hetven évvel emigrációnk egyik legnépszerűbb Írója az egyik magyar néptáncot szláv ugrándozásnak bélyegzi meg s a "bújj, bújj zöld ág" ősi, mitológiai eredetű, népi játékot csehnek nyilvánítja — áldozatul esvén az egyik magyar szórvány-központ kisvárosi intrikáinak. Mi ennek az oka? A lelki érzéketlenségnek egy olyan fajtája ez, melyre Gombos Gyula alkalmazott egy hajszálpontos meghatározást, könyve második részének egyik tanulmányába. Móricz Zsigmond egyik Rózsa Sándor könyvéről elmélkedik ebben az írásban és keresi az okot, hogy miért fogadta azt a korabeli kritika — a negyvenes évek elején — oly döbbenetesen közös értetlenséggel. Mert a müvet egyformán támadta a Népszava balról, a Magyarság szélsőjobbról és a Nemzeti Újságban a klérus. Mi az oka ennek a különben elképzelhetetlen egységnek, amikor egy ilyen mélyre szántó magyar műről van szó? Gombos Ítélete azé a magyaré, aki Szabó Dezső utat nyitó csapásait, Németh Lász-9
