Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
sodik nagy nemzedékét mutatja be, akik Erdélyi Józseffel kopogtattak be a magyar szellemi életbe. A tanulmányok második csoportját a Magyar Ut-ból vett Írások alkotják, mely a harmadik nemzedék 'folyóirata volt a negyvenes évek elején /1940-43/, egy időben Gombos szerkesztésében. Végül a harmadik részben az emigrációba kényszerült iró korai menekült /1950-51/ svájci korszakából olvasunk néhány eszszét, "Restauráció vagy reform?" címmel. Ezt a látszólag széteső tartalmat azonban félreismerhetetlen gondolati egységbe foglalja Gombos Gyula magyarság-látása. S ez jellemző nemcsak erre a könyvére, hanem egész eddigi életművére is. Akik összes emigrációs könyveihez hozzájutottak, azoknak érdemes most e könyveket a következő sorrendben újból elolvasniok: Szabó Dezső, A történelem bálján, Szűk esztendők, Húsz év után, Huszonegy év után. Az első könyv a nagy szellemi elődről, a dühödt magyar prófétáról szól, akit e szavakkal jellemez az iró most megjelent müvében: EgyedüI. Szabó Dezső volt az, aki a gondolkozást és a szókimondást mindenkor a végső konzekvenciákig vállalta. Majd minden nekiugrása közvetlen közelről meggondolatlannak, elhamarkodottnak, sokszor igaztalanul durvának látszik: mégis, távlatból nézve, látjuk, akkor az volt az egyetlen helyes mozdulat . . .. óriási érdeme, s ebben egész nemzedéke felett áll, hogy a huszadik századi magyar világ politikai égtájait pontosan, többé el nem véthetően meghatározta. Németh Lászlóról viszont ezt mondja Gombos: "Három vastag inda összefonódása: nagy értelmi erő a gondolkozásra, nagy liraiság a magasba rúgászkodásra, dús és erős nyelv a megmutatkozásra. Kettejüket pedig e szavakkal foglalja össze egy közös látomásba: Minden igazi Írói tartás első mintája az ősrégi pap .... A magyar irodalom ehhez az ősi példához nagyszerű hagyományt érlelt .... Szolgáljon ez naivságom mentségére .... Szabó Dezsőt és Németh Lászlót mindig azért szerettem, mert tel jes testtel töltötték ki ezt a mintát .... Árulkodó gondolatok ezek. Mutatják azt, hogy Gombos Gyula az erkölcsi mércét az irodalmi mércétől nem választja el. Nemzedékében ugyanolyan feladatra vállalkozott, mintákét nagy előd a magukéban. Csak az ő nemzedékét már a történelem baljára csúsztatta a sors, kiszorította az országból, vagy búvópatakká változtatta. S mivel a mohácsi vész óta egyre jobban görbedő magyer gerinc már el is vesztette az egyenes tartás érzetét — s ezért oly gyakori szabadságharcainkban súlyos véradóval penitenciázik — Gombos Gyula halálos szerelemmel ragaszkodik az emigrációs lét egyetlen erkölcsi mentségéhez: az igazsághoz. Nem bókol hazafelé balra, még kevésbé udvarol az emigráció közösségi életét domináló jobboldalnak. Huszonöt évvel ezelőtt e sorokat irta le a Rákosi terror igájába kényszeritett magyar irodalomról: "A magyar szellem hallgat és nincs jelen. Ez nemcsak elnyomottságát jelenti, hanem állásfoglalását is. Némasága jobban kihallatszik a hazai lármából, mint azok hiszik, akik e lármát csinálják." S mennyire találóak még ma is a "Restauráció vagy reform?" c. esszéjének megállapításai az emigráció politikai életének felméréséről, 1951-ban! A tőle megszokott biztonsággal hessenti el a közhelyeket, a kliséket. Bemutatja, hogy mennyire hamisak, mesterkéltek a szokványos osztályzások: negyvennégyes, negyvenhetes emigráns : Hiszen a negyvennégybe!iek közt sokan akadnak, akik egy hatékony társadalmi átalakulás s elsősorban a földreform őszinte hivei és harcosai voltak, mig a másik 7
