Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám

Cseh Tibor /Rio de Janeiro/:

VALLOMÁSOK A MAGYAR SORSKÉRDÉSEKRŐL /Gombos Gyula uj könyve: A Történelem balján. New York: Sirály, 1975/

A magyar Eidosnak legjelentősebb megnyilatkozása ezen a tavaszon Gombos Gyula uj könyve. Majdnem úgy fogalmaztam a gondolatot, hogy a külföldi magyarság kerekedett volna ki belőle. Gombos azonban az egész magyarságnak ir, még akkor is, ha müvei csak szórványosan, egykét, korlátozott látogatásu könyvtárba és néhány Íróhoz jutnak el otthon. Visszaemlékszem egy hazai látogatóra, aki könyveimet nézegetve, habozás nélkül húzta ki a Húsz év utánt és annak epilógusát, a Huszonegy év utánt. Együltében elolvasta. Hazatérte előtt, egy előadás szünetében megkérdeztem tőle: mi volt a legmaradandóbb élménye a külföldi magyarok között? Rövid töprengés után válaszolt:

— A sok lelkes szó, álom és kezdeményezés mögött — a pusztulás félreismerhetetlen jelei. Ez az egyik tapasztalatom: fájdalmas és borongó. A másik megrázó és felemelő: Gombos Gyula Írásai.

Vallomás már maga a könyv cime is. A történelem balján. Három szóban egy nép tragédiája. Gombos azonban nem a könnyű kiutat kereső ember, aki ráken mindent a sorsra és a felelősséget áthárítja külső okokra. Elemző tolla minduntalan nemzeti bűneinkbe és hibáinkba ütközik és szigorú őszinteséggel feltárja azokat. A külső kényszer és a belső torzulások között miként szorulunk ki álmainkból a történelem baljára. Iszonyatos lelki élmény ez, felőrli az ember belsejét, minden mondattal fogy a gyertya lángja. Zsugorodik a remény, mint Balzac hőse számára a szamárbőr. Meddig lehet még egy emberi lelket szétfeszíteni, hogy minden baljóslatú jel ellenére megtalálja a parányi reményt és ki merje mondani a "küzdj" után a "bízva bizzál"-t is? A "nemzeti pesszimizmus" gondolkodóinak töretlen vonala ez Zrínyitől Kölcseyn, Széchenyin, Adyn, Szabó Dezsőn, Németh Lászlón át Gombos Gyuláig.

Gombos a magyar valóság írója. Uj könyvének első sorai ezek:

Kevés olyan nép van a világon, amely annyira csak álmaiban hordozta volna jobbik valóját, mint mi. Mióta megültünk itt a Duna mellett, az Árpádok egy-egy szerencsés pillanatától eltekintve, mindig két életet éltünk: egyet fenn a történelemben, kényszer megoldásokban, vegetálva, s egyet lenn az álmokban, fulladásra Ítélve. Ezer év óta van országunk, de egy kicsit mindig olyan volt, mint a törvénytelen gyermek: mintha másra ütött volna. A dolog mindig igy ment: az álmot az országról a szivek kiérlelik, de az idő átugorja az alkalmat, és az álom el veté I őd i k.

Félelmetes tömörségű sorok ezek. Egy olyan látomás, mely percnyi nyugtot sem hágy annak, akit megkísért. De belevillant az iró legbelsőbb műhelytitkába is. Michelangelói szenvedéllyel hány torzót kell széthúznod, hány kőtáblát összetörnöd, amig kiirtasz mondanivalódból minden fölöslegest! S a legkegyetlenebb önkinzás: elválasztani önmagadban az álmok gyógyító irját a valóságtól.

Gombos Gyula nem ir; vés.

Tanításokat, látomásokat vés a magyar sorskérdésekről az idő fájába. A vésés a fölösleges eltávolításának legkonkrétabb formája. Cikornya nem maradhat, csak az igazság tiszta geometriája, az izzó, nyitott szem, a lélek, didergő meztelenségében.

A történelem balján válogatás az iró régebbi Írásaiból. Kezdődik a hajdani, 26 eves fiatalember első könyvével, Álom az országról, mely Budapesten jelent meg 1940-ben s melyben a népi irók má-6