Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
mondtam magamnak, ez lehetetlen. Ilyen nincs! Az Úristen igazságos. Az Úristen egy szerető édesatya. Az Úristen nem büntethet engem azért, amit a nagyapám csinált! — Csak amikor végigszenvedtük a ránk mért megaláztatásokat, akkor láttam, hogy ütközik ki a Biblia igazsága minden kis sejtünkből, a magaviseletünkböl. Hát milyen Isten az, aki csak büntetéssel tud nevelni? Az Isten, aki mindenható, nem tudna annyit, mint a modern pedagógia? Nem tudná, hogy sokkal könnyebb nevelni jó szóval, a szokásba való beleszoktatással? Hát olyan volna az Úristen, mint a mi — szeretettel megemlékezett, de mégis bizonyos szempontból kezdetleges — apáink voltak, akiknek a számára a nevelés egy keményen odavetett pofon volt? Hát az Úristen is csak igy tud nevelni? És akkor arra gondolunk, hogy másokat is megtépázott már a történelem, mi magyarok nem vagyunk az elsők. Bécsben már sok lélektani iskola keletkezett. A legújabb a Frankl-é. Ezt a nevet viseli: logoterápia. Ez tkp. azt jelenti, hogy beszéd-terápia, ugyanakkor azonban mélyebbre is megy: a logos ebben az értelmezésben a legfontosabb szót, az igét jelenti. S az ige pedig a magyarázatot. Franki orvos volt, és mint zsidó orvos különböző haláltáborokban szolgált. S azt látta, hogy még azok az oda befogott, ártatlan áldozatok is, akik nem kerültek az elhamvasztó kemencékbe, összeomlottak a rájuk zuduló csapások, megaláztatások és megkinoztatások alatt. De akivel ö beszélni tudott, akinek meg tudta magyarázni, hogy mi az ő szenvedésének az oka, az értelme és az orvossága, akkor az igy felvilágositottak megmaradtak. S én valahogy úgy érzem, hogy nekünk is ilyen logoterápiát kellene folytatnunk egymásközt. Minket nem gyógyíthat meg Franki, a mi lélektanunk más. Minket csak az a magyar orvos tud meggyógyítani, aki maga is átment mindazon, amin mi átmentünk, akiben visszhangzanak az ezeresztendős igék és aki nekünk meg tudja mutatni, miért szenvedünk, és mi az orvosság. B: Petőfi: "Isten csodája" /részlet/: Ameddig a történet csillaga Röpiti a múltakba sugarát: A szem saját kezünkben mindenütt Saját szivünkre célzó gyilkot lát, S ez öngyilkos kéz hányszor szállá ránk!... Isten csodája, hogy még áll hazánk. így hordozunk sok százados sebet, Keblünk soha be nem gyógyulhatott; Mérget kellett mindenkor innia, Ki sebeinkre önte balzsamot. Valami rossz szellemtől származónk! Isten csodája, hogy még áll hazánk. S mig egymást martuk szennyes koncokért, Mint a szeméten a silány ebek, Azt vettük észre csak, hogy ezalatt Az oroszlánok itt termettének; Jött a tatár, jött a török reánk. Isten csodája, hogy még áll hazánk. 25
