Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem, De mily kevesen gondolnak vele. Oh nemzetem, magyar nép! éltedet Mindig csak a jó sorsra bizod-e? Ne csak istenben bizzunk, mint bizánk; Emberségünkből álljon főn hazánk! L: "Emberségünkből álljon fönn hazánk!" Petőfi sem azt érti rajta, mi sem azt értjük rajta, hogy hagyjunk fel Isten keresésével, imádásával, szeretétével. Hiszen ennek feltétlenül ott van a helye az életünkben, szivünkben és a lelkűnkben. Az ember nem azért vallásos, mert valamilyen társadalmi forma ezt rákényszeritette. Az ember azért vallásos, mert nem tehet róla! Az Istenben vetett bizalmon túl azonban Isten maga is elvárja tőlünk, hogy ne csak tunyán, ölhetett kézzel várjuk a csodát, hanem azt akarja, hogy mi is tegyünk egy lépést. Mit tehetünk? Azt hiszem, hogy a magyar szervezetek ebben az országban ezerféleképpen felelnek erre a kérdésre. Mindegyiknek megvan a maga receptje. Egyről azonban mindenki elfeledkezik: hogyan akarja megmenteni a magyarságot akármilyen szervezet is, ha közben azt a magyart, aki nem tartozik az o szervezetébe, utálja, gyűlöli, irtja? Mohácsi korszak volt történelmünkben elég. De egyik sem termelt ki annyi okot, hogy egymást gyűlöljük. Én azt hiszem, hogy ha mi valamit akarunk tenni népünk megmaradásáért, az első törvénynek annak kell lennie, hogy még a rablógyilkos is, ha magyar, szeretem. Azt hiszem, hogy csak akkor gondolhatunk arra, hogy a magyarságért valamit tegyünk, ha összefogunk. Két héttel ezelőtt zárult a bukaresti világkonferencia. A világ minden részéről odasereglett delegátusok arról vitatkoztak, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a gyermekáldás éhinséget ne hozzon a világra! Amikor a; jelentéseket olvastam, arra gondoltam, Istenem, ez egy különös csapása a történelemnek, hogy amig minden népfajta attól fél, hogy túlszaporodik, nekünk, magyaroknak attól kell rettegnünk, hogy elfogyunk. Széchenyi István Írja az apjáról, hogy abba az aggodalomba halt bele, hogy a magyarság kipusztul a világból. S ez az aggodalom nem votl ok nélkül: francia irók, német irók megjósolták, hogy a magyar kipusztul Európából s még emléke sem marad. Én azt hiszem, a második lépés, amit el kellene fogadnunk az, hogy megmaradunk magyarnak. Nem elég csak beszélni arról, hogy milyen jó volna megmaradni magyaroknak, tennünk is kell valamit azért, hogy megmaradjunk. Amikor először megláttalak titeket, először a gyermekeket láttam meg. Drága magyar gyermekeket. Akik magyarul beszélnek. Sokféle szervezethez tartozom Nyujorkban, de ezt sehol sem láttam. Vagy nincs gyermek és ezért pusztul el az amerikai magyarság, vagy ha van gyermek, az nem beszél magyarul. Boldog ez az áldott kis szervezet, amelyben olyan emberek vannak, akik szülők, mert vannak gyermekeik, és akik magyar szülők, mert magyarul beszélő gyermekeik vannak. Azt szeretném, ha akármerre járunk Amerikában, Európában, a világban, ismerjük meg egymást arról a törhetetlen elszántságunkról, hogy mi magyarok maradunk. Amikor az unitáriusokat századokon át üldözték, annyira, hogy nyilvánosan meg sem merték vallani, hogy milyen valláshoz tartoztak, csak egy titkos jelet használtak: a hüvelykujjukkal fölböktek az égre, mintha mondanák: EGY. ó, ha megtehetnők, hogy amikor mi találkozunk, arról ismerjük meg egymást, 26
