Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 2. szám

magyarságnak bemutatta az amerikai Ígéret földjét. De azért nyitott szemmel járt! Minden rajongása ellenére megdöbbenve Írja le a filadelfiai rabszolgapiacot, ahol még akkoriban /1830/ úgy vásárolták a feketéket, hogy a fogukat megtapogatták, mint a lovaknak. Hatvani úgy emlékszik meg Bölöniröl, mint egy székely nemesről, "aki felfedezte a demokráciát."

Kriict János, a háromszéki unitárius püspök, a népköltészet szerelmese, aki első ízben gyűjtötte össze a székely népballadákat és kiadta a múlt század hatvanas éveiben Vadrózsák címmel.

Balázs Ferenc, a tragikusan, fiatalon meghalt mészkői pap, iró és szociológus, társadalmi reformátor, aki a két világháború közötti Erdélyben élt. Falujának, Mészkőnek, az ő hitközösségének gazdasági—kulturális fellendüléséért küzdött, példamutató eredménnyel. A- mellett Németh Lászlóhoz hasonlítható, ragyogó, univerzális elme. Száz évvel Bölöni Farkas után nagy utat tett meg ő is, Indiát, Amerikát bejárta, Rabindranath Tagoréval hosszú eszmecserébe bocsájtkozott. Szemem behunyva ma is látom diákkorom izgalmas könyvét, Bejárom a kerek világot Balázstól s annak egyik fényképét: doboz alakú felhőkarcolók, zsúfolt tömeg, alatta felirat: Amerika. Város. Akármelyik. Harminc évvel később ugyanilyen városokat találtam Amerikában. ' y I. ;l . _ . -. y ... _

Nem szégyellnivaló örökség ez! S ez csak néhány kiragadott példa. Többi felekezetűnk örökségében is mérhetetlenül gazdag magyar hagyomány van. A katolicizmusban is. Én református vagyok és zsoltárainkat szívesen éneklem. De a szövegüket jobban szeretem, mint a dallamukat. Hiszen a szövegeket Sztárai, Szenczi Molnár gyönyörű, ómagyar nyelven Írták. Mintha a XVI. századból ittmaradt óbort ízlelnénk. De tisztelet a néhány nagyon szép kivételnek, a dallamokért nem túlzottan lelkesedem: érzem rajtuk a német, francia, svájci izt. Szépek, de mégse az enyémek. De amikor hallok néhányat a nagyon régi, középkori katolikus énekek közül /"Boldogasszony anyánk"/, a régi szép magyar dallam minden izében az enyém. S a legmélyebb vallásos áhítatot egy népdal kelti bennem: "Szivárvány havasán felkelt rozmaringszál, nem szereti helyét, el akar bujdosni." Ennek nincs vallásos szövege, az üldözésekben valahol elveszett, de a dallama tiszta ősmagyar. Kodály egész tanulmányt szentelt neki, dallam-rokonait megtalálta Észak-Kinától egészen a Vörös Tengerig, kínaiak, mongolok, ugorok, tatárok, arabok, mekkai ortodox zsidók között. A dallamot legalább 5000 évesnek tartja s szerinte valami egészen ősi, nemzetek felett álló liturgikus hagyomány rejtőzik benne.

Ez persze csak kivétel. Nagyon kevés ilyen örökség van a mérhetetlen pusztítás és az évezredes közöny miatt. Ezért örökségünk java mégiscsak a kereszténységhez fűződik, amivel akarva-nemakarva, 1000 évig házasságban éltünk. Ennyi idő alatt azért még egy nagyon ronda nő is lassan csak az ember feleségévé válik. Különösen, ha annyi gyereke van tőle!

Ha a kereszténységet kitörölnénk, akkora fehér folt maradna a magyarság lelkében, amit semmivel sem lehetne betölteni. Erre világit rá nagyszerűen a Te Teleki idézeted. S ezért reménytelen Y-ék kísérlete. Hagyományt nem lehet teremteni egyik napról a másikra. Hiába fordítanak le egy nagyon szép, ékirásos szumir táblát, ha nincs ami betöltse az 5000 éves hiátust. A..magyarság ösztöneivel nem fogja magyarnak érezni és nem fogadja be. Az ut visszafelé csak a honfoglalástól vezet türelmesen, apránként, az avarokon /mint László Gyula teszi/ és esetleg a hunokon át, lépésről-lépésre. Ezt szoktam magyarázni itteni, szumirológiába merült barátaimnak is, a