Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
lebbi vizsgálatnál kiderült, hogy ez a két erdő időszámításunk előtt 2000 táján találkozott először az Urálban, akkor tehát, amikor a feltett finnugor egység régen megszűnt« Ez az ut tehát járhatatlanná vált. Mármost én dolgoztam ki egy másik eljárást, amelyben csak^ a fenyőt, a nyirt és az égert vontam he vizsgálataimba, és a "virágpor, M azaz pollen térképek alapján kerestem, hogy mely területeken voltak ezek a fák honosak úgy 8--10,000 évvel ezelőtt, az uráli egység feltehető korában. Kiderült, hogy a mai Közép-Lengyelország és az Urál hegység közti sávban, s "elméletben" ez kellett legyen az uráli őshaza. Természetesen e mellett az elmélet mellett vannak mások^is, amelyekre alább, részben, kitérek. Álljunk meg itt egy szóra, lazitsunk egy kissé adatszerű gondolatainkon, s kérdezzük meg, de honnan kerültek ide, erre a területre -- amel^ éppen csak felszabadult a jég alól — a finnugorokkal együtt a mi őseink is? tn9 úgy találtam, hogy délről, az ukrajnai pusztákról szakadtak ki őseink, méghozzá egy nagy területet benépesítő népből, az úgynevezett "keleti-gravetti népéből." Ez a népesség pedig zömében feltehetően indoeurópai volt. A nyelvészek közül sokan gyanakodtak egy ősi indoeurópai rokonságra, amely tehát összefűz minket valamennyi mai európai néppel. A lengyel föld és az Urál közti népességnek jól ismerjük régészeti műveltségét, ez az úgynevezett szvidéri kultúra (11,000—5000). Ennek utódai népesítik be észak felé vonulva a ma is finnugorok lakta területet. Meg kell állapítanunk, hogy a Volga-mente, az Okamente gyakran kapott déli indítékokat, gyakran vegyül déli településekkel, akik a Kaukázus irányából vándoroltak fel ezekre a termékeny területekre. Lassan ugyanis beérünk a kezdő földművelés koréba, és lassan megindul ezeken a területeken az állattenyésztés is. A magyarság elődeiről feltételezzük, hogy zömükben a Volga és Oka közt élhettek, tehát a füves puszták és az erdő határvidékén. Régebben azt hitték, hogy a kezdetleges halász-vadász népet (láttuk, hogy minek következtében támadtak ilyen képzetek!) egy török nép szervezte volna meg. Ez tévedés. Mármost a továbbiakban nem követem népünk kialakulásának sorsét, mert Írtam egy kis füzetet A honfoglalókról cimmel, s abban a magyar történelemtanárok számára összegeztem azokat a tapasztalatokat, amire munka közben jutottam. Egyre világosabban bontakozott ki őstörténetünk kutatása folytán az a mondat^ amit Erinyi Miklós a Török áfium elleni röpiratában irt le először* "egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóko" Most térjünk vissza származásunk kérdéseire, hiszen ez izgatja a legjobban az érdeklődőket s nyilván Titeket is, messze az óhazától élő fiatalokat. j\z utóbbi 30 évben — az általam kifejtett elméleten kivül — főként kétszármáztatási elméletet dolgoztak ki. Az egyik szerint a finnugorság egyenes leszármazottja a barlangi művészet ősvadászainak, ugyanis az történt volna, hogy a visszahúzódó jég nyomán északra húzódó vadat követve jutottak volna el a Baltikumba s onnan terjedtek volna szét egészen az Urálig. A másik elmélet a Dél-Urálból, sőt még annál is délebbről, az Aral-tó környékéről származtatja a finnugorokat, s onnan terjedtek volna egészen a Keleti-tengerig. Mindkét elmélet régészeti leletekre épül, és a vitát az okozza, hogy melyik szerző melyik lelatcsoportot keltezi korábbról. Van azután egy újabb nyelvészeti elmélet is, amelyik Északnyugat-Szibériában keresi az ősnépet. Ennek egyetlen gyenge pontja van* tudomásunk szerint ez a terület a minket érdeklő ősidőkben még lakatlan volt. Se szeri, se száma az érdekesnél érdekesebb feltevéseknek, de 16
