Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám

nosságokig, hogy magyarságunk Eurázsia szintézise, olyan időálló ötvözet, amely sok évezredet birt ki, s nem jutott kárpát-medencei elődeinek — a szkítáknak, hunoknak, avaroknak — sorsára, akik felőrlődtek a népvándorlás korában.

Következő kérdés -- s kérdezzetek csak, hiszen nem katedráról beszélek most, hanem baráti korban —, hogy hogyan tudunk közelíteni az őstörténet távoli évezredei felé, amikor a magyarságra vonatkozó legrégibb feljegyzések alig régebbiek, mint ezer esztendő? Bizony ez a kérdés elevenére tapint! Ha nincsen történeti feljegyzés, miből kerekedik ki a történelem? Az embertanból? Nyilván nagyon értékes adatokat szolgáltat az ember megjelenése, de hát ahhoz, hogy a régi temetők^ csontvázainak vallomását hasznosíthassuk, tudnunk kellene, hogy évezredekkel ezelőtt hol lakott a magyar nép, márpedig ezt csak sejtjük, de nem tudjuk, s ennek következtében az embertan tanúbizonyságát csak nagyon óvatosan használhatjuk. A régészet segítene? A leletek azonban nem^szólalnak meg. Ahhoz, hogy tudjuk, mieink voltak-e, megint csak az őshazát, őshazákat kellene ismernünkf hogy az ott talált leleteket tekintsük magyarnak, nem marad más hátra, mint az, amivel ezt a beszélgetést is kezdtük s amiről azt mondtuk, hogy évezredeket őriz hitelesem a magyar nyelv. Egyelőre kénytelenek vagyunk mi is ennek segítségével közeledni az őstörténet évezredei felé. Mindez sok veszélyt rejt magában. Lássuk a legnagyobbat.

Zichy István kiváló őstörténészünk azt vallotta, hogy népünk török nép (onogur) és finnugor nyelvét csak megtanulta, a nyelvünkben levő széles ótörök szóréteg nem Mjövevényszó," "kölcsönszó" lenne, hansm eredeti nyelvünk maradványa. Ugye veszitek észre, hogy milyen csapdát jelentene egy téves kiindulás? Hiszen egészen másfelé vezetnejninket, ha eredeti nyelvünkön beszélnénk ma is (ez a finnugor erdős területekre vezetne), mintha eredeti nyelvünk török lett volna (ez Ázsia füves pusztái felé vezetne)! Ezek a kérdések nem Íróasztal mellett kiagyalt kérdések, mindjárt egy példán bemutatom, hogy miért. Nyelvészeink mondják, hogy legközelebbi nyelvrokonaink a vogulok és osztjakok (manysik és hantik)$ igen ám, de az embertani vizsgálatok azt mutatják, hogy e két népnek {az un. obiugoroknak) semmi köze sincsen sem satöbbi finnugor néphez, de még a magyarokhoz sem! Mi következik ebből? Vagy az, hogy az obi-ugorok (akik régebben az Ural hegység nyugati lejtőjén laktak) vették át a magyar nvelvet, amikor az még a finnugor nyelvek régebbi szintjén élt (aregi szavak p hangjaajnagyarban f-nek hangzik, az obi-ugorban megmaradt p-nek, tehát ha ők tanulták meg a magyar nyelvet, akkor abban a korban történt ez, amikor még mi is p-t mondtunk, pl. magyar fe.1. finn p&ä) vagy pedig a magyarság tanulta volna meg tőlük nyelvüket, amelyet ők is átvettek volna az ős finnugoroktól. A valószínűség mindenesetre az előbbi mellett szól. Itt még valamit tekintetbe kell vennünk? a magyarság lélekszáma ma a Kárpát-medenőében mintegy millió, szerte a világban még vagy másfél millió

magyar él, tehát összesen 15—15,5 millió, ezzel szemben az összes többi finnugor népek lélekszáma csak a fele ennek. Nem mondjuk, hogy igy volt ez a múltban is, de így lehetett, még fokozódik ez a különbség, ha az obi-ugorok lélekszámát nézzük? 20—25 ezren vannak mindössze. Persze veszélyes dolog mai számokat vieszavetiteni a múltba, de annyit mégis megkockáztathatunk, hogy az obi-ugorok vették át nyelvünket s nem mi az övékét. De magában ez a megállapítás is fontos lesz a továbbiakban, mert régebben a mi ősmüveltségünket olyannak képzelték el, mint a halász-vadász fokon élő obi-ugoroké+ Nyilván ilyen is volt úgy 5“ó000 évvel ezelőtt, de nem a honfoglalás