Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám

ba jött. MNem volt sohse kedved megtanulni magyarul?” kérdeztem most már angolul. "Dehogynem, csak kevés az idő és nehéz a magyar nyelv. Különbenis, a gyerekek miatt — az angol mellett — inkább németül beszélünk. Az mégis világnyelv!" "Hát most már a magyar is az," mondtam sértett önérzettel. "Igaz, de azért azt mégis kevesen beszélik. Ez nálunk már úgysem fontos kérdés. Mi arra törekszünk, hogy gyermekeink jó polgárok, erkölcsös emberek, egészséges és talpraesett elemei legyenek az amerikai társadalomnak. Ehhez a magyar nyelv elsajátítása igazán nem szükséges!"

Laci épp ekkor jött be a hátsó kertből. Nem hallotta, miről beszélgettünk, de látta Ingrid arcának vonásairól, hogy nem kedvenc témájáról lehetett szó. "Tudod," mondta angolul, "ez a füvágás rengeteg időmbe kerül. Hetente legalább három órát kell üljek a füvagómon, hogy elfogadható rend legyen. Igazán óriási a kertünk. Meg kell mutassam neked még vacsora előtt." Szemével poharainkat fürkészte. A vermutból öntött mégegyszer nekem is, magának is. Ingridhez fordult és megkérdezte, mikor lesz kész a vacsora. "Még kell egy félóra, addig mutasd meg Alexnek a kertet és a házat."

Laci kivezetett hátra a kertbe. A ház szép, domboldali fekvése jó kilátást biztosit. Tényleg nagy a kert. Az egész telek meglehet másfél akker. Szépen gondozott fák és virágágyak veszik körül a házat. A frissen vágott fü kellemes illata felidézte bennem a cserkész táborélet élményképeit. "Laci, emlékszel a Rummerfield-i táborra, 1959~ben?" "Hogyne emlékezném, ... hisz az volt az első és utolsó cserkésztáborom! Tudod, én nem voltam jó cserkész alany. Túl későn kezdtem, ... tizenkilenc—húsz éves fejjel ez már nem megy. Neked más volt, te már egész kamaszkorodat velük élted át. Úgy a legjobb a cserkész élmény, ha mér fiatalon, gyermekkorban belecsöppen az ember. De Rummerfiled, ennek dacára, jó emlékeket ébreszt bennem is. Sokszor eszembe jut az az éjjeli kaland, amire még a Zolibé is velünk jött. Akkor, . ha jól emlékszem, vagy hatan mentünk át a Passaic-iak táborába. Őrt nem is állítottak az éjjel. Túl könnyű volt az egész! Nesz nélkül megleptük a tábort, mindegyikünk külön-külön bekúszott egy sátorba és fekete meg barna cipőpasztával bekente a legszélén alvó Passaic-lt. Ez szerencsénkre általában az őrsvezető volt — igy a fejeseket kaptuk el.”

"Igen, jó volt," emlékeztem vissza, "de azért nem volt igazán hősi cselekmény. A végén a Passaic-i csapat jobban járt, mert a lányoknak nem tetszett, hogy a hires 7~es csapat ennyire kitolt a kisebb,^ Passaic-i csapattal. Ja, azok a szép idők! Több szép lány jött látogatóba arra a táborra. Emlékszem, ... te akkor nagyon az Erzsi szoknyája után jártál. De sok szép lány volt abban a táborban, ... ha jól emlékszem, akkor 51 new yorki és Passaic-i lányok együtt táboroztak. Igen, — Jutka, Éva, Csöpi, Magdi, Csilla, Erzsi, Ildi, Mari, Szuszi, mind ott voltak. Az ám, Laci, te ezekről mind lecsúsztál." "Igen, közbejött nekem a katonaszolgálat. 1961- ben pedig mentem Németországba a Third Army-val. Ott találkoztam először Ingriddel."

"Gyere előre, ott is akarom, hogy megnézd a házunkat. Látod ezt a kiugrót a garázs mellett? Ezt fél éve építettük a házhoz. Két növekvő kislánnyal mér nincs elég helyünk a két hálószobával. Ez az építkezés kétségtelenül adósságba vetett bennünket, de tudod, ezt a jövőnek építettük." "A jövőnek?" kérdeztem csodálkozva. "Igen, hát a ház, a föld, az biztos befektetés — ezeknek az értéke csakis felmehet!" "A Thunderbird-ot is ezért vettétek?" kérdeztem tárgyilagos közömbösséggel. Kérdésem Lacit váratlanul érta, "Nem, . . . nem, azt azért vettük, mert Ingrid megunta a Volkswagent, nekem pe-8