Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
ÚJ HAJTÁS Ludányi András (Bloomington, Indiana)* KOVÁCS LACI VÁLASZÚTON Kovács Lacit 1956-ban ismertem meg New Yorkban. 5 akkor jött el Budapestről, a nagy földindulás napjaiban. En mint "régiamerikás" ^5-ös, jó barátságba keveredtem vele. Ezt a barátságot a katonai szolgálat és az egyetemi évek szakították meg, 19&1 körül. Csak most, 1975 nyarán találkoztam vele megint — véletlenül — Princeton, New Jerseyben, az egyik nagy áruházban. Véletlenül, mert én nem is Princetonban lakom, hanem Pittsburghban. Csak pár napos rokonlátogatáson voltam azon a környéken, mikor a Sears áruház "Household Appliances" polcai között egymásra találtunk. Mindjárt ott megbeszéltük, hogy másnap náluk vacsorázom. Örültem a váratlan és véletlen meghívásnak, mert Lacihoz rengeteg emlék fűzött. Jó barátok lettünk igazán rövid idő alatt. Első találkozásunktól kezdve vonzódtam hozzá. Rendetlen vagánysága, megfékezhetetlen jókedve és élénk szeme mindjárt megnyerte tetszésemet. Ilyennek képzeltem el már saját agyamban is mind azokat a fiukat-Iányokat, akik fegyvert mertek emelni az elnyomók hernyótalpas harckocsi-áradata ellen. Mosolyában volt egyben valami barátságos és valami közvetlen huncutság is. Ez a mosoly fogadott ott a buszállomáson is, amint kiléptem a kis egyszobás váróteremből a princetoni utcára. "Szevasz öreg! . . . Szevasz Sanyi!" mondta őszinte örömmel. Megöleltük egymást ott, a körülöttünk álló négy-öt várakozó furcsálló bámészkodása közepette. Mintha érezte volna a szemek szúrását, Laci visszalépett és kezemet rázva hangosabban, angolra váltva, mondta* "It's good to see you again, how have you been?" "Jól, jól vagyok," mondtam neki. "Hogy vagy te? Hogy van a család?" Ezalatt már a kocsijához vezetett és megjátszott elegáns mozdulattal kinyitotta nekem az ajtaját. Amig körbement és beült, a kocsiban belülről körbepillantottam.^ Vadonatújnak tűnt minden, mé^ érezni lehetett belül az ülések bőr és plasztik huzatának a szagát. A hátranéző tükörről lógott egypár fehér babacipő és az első ablakban ott feszült egy kis plasztik Szent Kristóf szobor. "Mit szólsz hozzá?" kérdezte tőlem büszkén. "Tegnapelőtt szedtem fel -- 1975-ös Thunderbird!" "Szép kocsi," mondtam nyugodtan. "Gondolom, elég benzint is fogyaszt." "Fogyasztani fogyaszt, de nem kibírhatatlan," válaszolta kissé lecsillapodva. "Tudod, erre számítani kell, ez is vele jár a mai élettel — és hát ennyire azért magamat is elkényeztethetem!" Nem szóltam egy pillanatra semmit. Aztán, hogy a csöndet megszakítsam, megint érdeklődtem családja felől. "Meglátod, gyönyörű szép két kislányom van. Jó helyen lakunk, kint a városi . zűrzavarból, távol a feketéktől, nyugalomban, békében. Igaz, sok munka van a házzal, a kerttel, de nekem megéri. Sőt most is a. kertben dolgoztam — füvet vágtam — amikor telefonáltál." Laci kopott kék farmer jén tényleg ott voltak a vágott fűszálak. Egy tipikus szabörbiai "ranch-style" házhoz fordultunk be. A kocsit mindjárt közre fogta egy nyolc és egy négy év körüli kislány és egy valódi pulikutya. "A Kormos nem harap, nyugodtan kiszállhatsz," mondta Laci. A puli boldog ugatása és a gyerekek "Daddy — 6
