Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám
hány kis öregasszony van a sírban, de megmentette Zoli a magyar múlt bizonyítékait hangszalagon s könyvekben. Ezekről nem írhatnak az itteni újságok, de mindent tudnak nyilván, ha én tudhatok. És állítólag 20,000 család áttelepülhet ide. Én hazafelé utaztam egy asszonnyal. Házát otthagyta, bútort áthozhatott, 45 előtt megj'elent könyvet nem, festményt s más értékek sem. Még ki sem ért, a házába már egy román csaiád költözött. Áttelepedési kérelméért pénzt adott. ..." /A levélrészlet beküIdője neve ki irásának elhagyását kérte, nyilvánvaló okokból./ ITT-OTTnak: András levelét nagyonis megérdemeltem. Mentség nincs rá. Nem is lehet. Ezért fogad játokel egyszerű bocsánatkérésem. Mellékelek egy 10 USA dollárról szóló utalványt, hogy legalább a postaköltség egy részét fedezzem, amíg a "tisztességes" emberek sorába nem lépek. Mindig habozva ülök le az Írógépemhez, mert nem igényelhetem magamnak az irói titulust s félek tőle, hogy soraim méltók lesznek a papirkosárra. Látva a nagy érdektelenséget a környezetemben, kivéve a szerepelni vágyást, örömmel vettem mindig kézhez Lapotokat. Talán semmi sem mutatja úgy a "tényleges" emigráció keresztmetszetét, mint az ITT-0TT. Ezért nagyon nagy szükség van reá, ha az ember meg akarja tudni, hogyan is állunk itt kint. Engedjétek meg, hogy drága időtöket igénybevéve, néhány kérdéshez hozzászóljak én is. A magyar vallás kérdése és annak propagálása csak arra jó, hogy mégint találjunk egy elméletet, amely szétválaszt minket. Ha valaki igazán vallásos és istenhivő, megtalálja a saját lelkében az igazságot s Isten nemzetek feletti. Ha bizonyos vezetők inkább táliánok, mint egyház-vezetők, arról nem veszek tudomást, az Istenhez való viszonyomhoz annak semmi köze. Ha felnőtt emberek magukat e kérdésben "okosoknak" képzelik, pedig annyit sem tudnak, mint a Vasfüggönyön túl egy hatéves gyerek, az bizony katasztrófa magára a szervezett vallásra, de nem befolyásolhatja az embernek az Istenhez való viszonyát. Mert én a villásomat, hitemet nem holmi politikumnak, de Istenhez való viszonynak tartom. A magyarországról kiküldött művészek bojkottjával kapcsolatban az a véleményem, hogy ha valaki a vasfüggöny mögül jött is, de művész, az művészetet hoz. Az emigráció, amig az annak mondható, mindig éhezi a tényleges magyar művészetet. Az a közönségtől függ, hogy ki kényszeritse, tetszés és nemtetszés nyilvánításával, amit látni és hallani akar. Ha az emigráció visszavonul, nem tud irányitólag hatni az előadás tárgyára, ami pedig az anyagi oldalát illeti, azt hiszem, a költségek mindenkor olyan nagyok, hogy a bevételekből marad is, nem is. Dédelgessük a közénk érkezőket és akkor talán meglátják ezek a művészek és rajtuk keresztül az otthoniak is, hogy emigránsok vagyunk és nem kivándorlók, akik el akarják felejteni, hogy honnan jöttek és miért jöttek ki. Ezt csak aktivitással, kikényszerítéssel lehet tudomásukra hozni, nem pedig haragszomráddal. Engedjétek meg, hogy az emigrációs sajtóról csak annyit írjak: az Isten szerelmére, írjunk magyarul. Gondoljunk a magyar nyelvtanra, stilisztikára és ne írjon olyan, aki az ábácé ismeretén túl nem jutott. Az emigrációban levő irókat pedig kérve-kérem arra, hogy úgy Írjanak, hogy azt az utánuk jövő generáció is el tudja olvasni, meg tudja érteni. Ne legyünk kénytelenek mi, akik a magyar nyelv továbbadásával is foglalkozunk, Petőfihez, Aranyhoz és más olyan régi Író müvéhez fordulni, hogy olvasnivalót adjunk gyermekeink, unokáink kezébe. A modern költészet nem bizonyosan avitt, ha mindenki által érthetően ir. Az esztétikára is gondolnunk kellene olykor-olykor, mert nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy különben tehetséges Írók, költők itt-ott érnyékszék falra kivánkozókat Írjanak. Kár a gyér magyar lehetőségért. Kívánok az ITT-OTT vezérkarának és harcosainak eredményes munkát és kitartást a munkában, melyre oly nagy szükségünk van. — Stenzinger Zoltán, Vancouver, B.C. 40 —r~
