Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám

A FELSÉGES ÄTYAURISTEN Folyik a báli szezon. Jönnek a diszes meghivók. S rajtuk a cimek, rangok, előnevek és minden egyéb, ami embereket elválaszthat. Bárók, grófok, lovagok s annyi más, ami amerikai állampolgárok szá­mára még törvénytelen is. Vannak olyanok is, akik tartózkodnak a cimek használatától. ök egy magasabb szintű nemességet örököltek: lelki nemességet. S tudják, hogy a nemesség kötelez. S azt is tud­ják, hogy a XIX. század azért már lassan elmúlt. Sok esetben nem is a védnök, hanem a rendezők ragaszkodnak a cimekhez, hogy egy ilyen kollekcióval báljuk fényét emeljék. S méginkább hizelgésbol, ab­ban a reményben, hogy az illetők igy jobban megnyomják a tollat a véd­nöki csekkek kiállitásánál. Humoros, amikor olyan szervezetek is használják ezt a formát, melyek nevében a "polgári" vagy a "demok­ratikus" szó is előfordul. Fonák, amikor ifjúsági szervezetek fo­lyamodnak ehhez a trükkhöz. Hiszen nekik nem volna szabad olyan koravénnek lenniök, hogy idealizmusukat szögre akasszák. Eszembe jut egy anekdota azokból az időkből, amikor Északerdély visszatért. A visszatérés örömei sem tudták a székelyekkel megked­­veltetni a Magyarországon akkor uj virágokat élő, neobarokk cimkór­­ságot. Erről szól a történet, hogy Áron felmegy Pestre, valamelyik minisztériumban ügyes-bajos dolgát elintézni. Betéved az egyik szo­bába s elkezdi, ahogy otthon szokta mindenkivel: tekiktetes uram. Onnan átküldik a szomszéd szobába, mert itt nagyságossal kellett volna kezdenie. De más helyre nyitott be s onnan küldik tovább, mert ott méltóságos dukált volna. A harmadikban meg kegyelmes lett volna a helyes megszólítás. Az öreg góbé kétségbeesetten kóvályog a folyosón s meglát egy nyitott ajtót, ami egy kicsi szobába vezet. Ott csak egy csinos gépirónő dolgozik egyedül. A székely térdre roskad előtte s azt mondja: ó, te drágalátos szép Szűz Mária, mondd meg nekem, hol lehet itt a felséges Atyauristennel beszélni? — Cs.T. Maga, ön, Kend, Te. . . . A sok közül melyik vagy te? Kinek és minek vagy kend, Mikor és hol vagy maga, Meddig lehetsz neki Te? Van ennek mind értelme? S ha igen, kinek a "tetszik"-éré? 1 .a. 32

Next

/
Thumbnails
Contents