Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám
"Uraim, mámoros poharat a Bánságra! Vérrel és kacagással megrontott, epével teli pirossága az áldozati bornál is pirosabb, s a kezem most jobban reszket, mintha az oltári kelyhet emelném. Éjfél van, engedjék meg, pohárköszöntömet hadd mondjam el én is. Ha netán borom kiloccsan ünnepi fehér teritöjükre, aszőlőskertek piros illatát a teritö, mint a még láthatatlan, de kisarjadt és kizöldült buzavetésena hó. Uraim, mindenkire emelték már poharukat, emeljünk most egy mámoros poharat az én Bánságomra, üritem poharamat az én bajtársamra, Proka Naturalov cipészre, a bécsi császár dicső ármádiája vezérkarához beosztott káplárra, akit 1916. november elsején agyonlőttek. A falat épp frissen meszelték, fehér volt, mint ez az ünnepi asztalteritö, agyának és vérének piros foltjai szétfröccsentek rajta, olyan pirosán, amilyenek mámoros borom piros pecsétjei itten.... Uraim, ezt a poharat annak a napnak emlékezetére, amikor a kezét összekötözték. őszi nap volt, vidám nap. Az égbolt alatt repülőgépek röpködtek, az utcákon pedig újságok lobogtak, diadalittasan, az elsárgult, előie'gültés ellankadt falevelek fölött.... üritem poharam a poloskával és tetüvel megrakott deszkabódék dicsőségére, melyek fedelet adtak nekik; sajnos, nem vagyok képes arra, hogy leírjam őket önöknek, uraim. Nem hűvös márványból építették ezeket a bódékat, mint a templomokat szokás: nem barokk, sem rokokó, sem reneszánsz, sem gót, sem empire. Hosszúak ezek a deszkabódék, s teli vannak ágyakkal, melyek olyan szépen sorakoznak egymás mellett, mint a katonasirok, melyeket hölgyeik krizantémmal ékesítettek, uraim. Apró kis ablakainak dicsőségére iszom, a fehér és kövérre hizott orvosok dicsőségére, akik meglátogatták őket, fehérbe öltözve, akár az asszonyok. Uraim, szégyenletes ágyaik dicsőségére, melyek tele voltak véres, vörös foltokkal, melyeket nem tudok leirni, mivel nem hasonlítottak az avignoni rózsákra.... Fehér volt a fal, mint ez az asztalteritö, vérrel befröcskölve, mint ez a teritö borral. Egy pohárral arra a katonára, aki hozzálépett, hogy a szemét bekösse. Egy pohárral a bánsági kacajra, amelylyel elhárította a kendőt. Egy pohárral utolsó kívánságára: vigyék oda házi védszentje ikonját, hadd csókolja meg utoljára. * Még egy pohárral arra a napra, amikor elvezették. Egy pohárral az örömlányra, akinek egy százast adott, hogy megfertőzze épp azon a napon, amikor harctérre készen megesküdött: nappal és éjjel, minden ütközetben, földön és vizen és levegőben hűséges marad zászlajához, amély bánsági kezekben diadalmasan lobogott valaha Európa-szerte. Egy pohárral a bánsági kacajra, amelylyel elnevette magát. üritem poharam a bánsági százasra, amellyel a legundokabb betegségért fizetett, és mindezt a bécsi császár dicsőségére . Iszom a szajha egészségére, aki elárulta. Hadd ömöljék le borom, ez a piros bor erre a fehér térítőre, hogy ne lássam ennek a lánynak sápadt arcát, amint a bíróság előtt megbánta tettét, térdre hullott az elitéit előtt.... Hadd üritsem ezt a poharat meggörnyedt és megszégyenített bajtársamra, a bánsági hadosztály káplárjára, akit 1916. november elsején agyonlőttek. Uraim, mámoros poharat a Bánságra!" —N.K.E. ' '31
