Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám
Kádár János említett beszédében megállapítja: "Nemzetközi tevékenységünk alapvető célja: a magyar nép függetlenségének, országunk szuverenitásának védelme és szilárdítása, a magyar nép érdeke«*, inek becsületes képviselete." Mi nagyon jól tudjuk, hogy e cél két első összetevője egyelőre: esti fény. A magyar nép érdekeinek becsületes képviselete azonban, úgy hisszük, még az adott, szűk korlátok között^is -- lehetséges. Mindenesetre: kötelessége Magyarország vezetőségének. A magyar népnek egyharmada pedig a Magyar Népköztársaság határain kívül él. Amig, mint eddig, a magyarországi rendszer gyakorlatilag semmit sem tesz ennek az egyharmadnak az érdekében, nem képviseli becsületesen a másik kétharmadot sem. Mi, fiatal magyarok, itt is, ott is, borzadunk a régi slágvortoktól. 'Nem vagyunk soviniszták. Ám éppen a Kádár János által is sokat hangoztatott humanizmusnak az alapján — ha kell, hát a raarx. izmus-leninizmus alapján is! — követeljük: képviseljék azok, akiknek nevében Kádár János többesszámban beszél, valóban a nemzet érdekét, éljenek a maguk hirdette erkölcsi kódex szerint! Ne prédikáljanak nekünk internacionalista hazafiságról addig, amig a jelző csak miránk vonatkozik és a gyakorlatban nemzetünk, népünk e ^harmadának szellemi kiirtásába való, tiltakozás nélküli beleegyezésüket jelenti! Tisztában vagyunk a nehézségekkel. Azzal is, hogy e kérdés súlyos veszélyekkel terhes. A Becsi Döntéseknek nemcsak az örömmámorára, a tragédiájára^is emlékezünk. Mégis, erkölcsi parancsnak tartjuk, hogy — felelősségteljesen, de — mindent megtegyünk képviselet nélkül hagyott és kipusztulásra Ítélt testvéreinknek — önmagunknak — az érdekében. Kádár János, az M.SZ.M.P., Magyarország vezetősége ne várja (ha várja), hogy mások oldják meg ezt a problémánkat. A nemzetközi helyzet kedvezőtlen számunkra. Véletlen folytán nem fog megváltozni. Megváltoztatni nem vagyunk elég erősek, a változás előidézésére azonban igen, hiszen nálunk sokkal kisebb, gyengébb népek is képesek erre manapság, mert a nagyokat a maguk nagysága sokban megbé-. nitja. "Megmondtuk, s aszerint is cselekszünk, hogy a nemzetközi politikai küzdelemben a Szovjetunióval és a szocialista országokkal együtt haladunk, s ezt tesszük a jövőben is." Szép, szép. De akkor várjuk el azt is, hogy a Szovjetunió és a szocialista .országok is együtt meneteljenek a magyar néppel. Tegyenek igazságot és hassanak oda, hogy eltűnjön a vörös fasizmus a szocialista táborból.— Mert gyáva volt' és szolga volt S életét élni sohse merte, A Sors, a sorsa, Hajh, be megverte, be megverte. Most itt várhatja a Pokolt Szórva, megtépetten, ritkulva S a Sors, a sorsa, A sorsa busább, mint a múltja. Ady 9