Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
Valóban, mire a cikkíró sorai nap világot láttak, sokminden kisült. Mi fog még történni? Nem tudom. Lehetséges, hogy azóta a cikkiró érzései kicsit módosultak, főleg a magyarsággal kapcsolatban, és hogy talán már nem fogja akarni a "jót rákényszeriteni" a haverjára. — Takó Antal, Csikagó NYOLCSZÁZEZER MAGYAR ANYANYELVÉRŐL ÉS A FONTOSSÁG SORRENDJÉRŐL Sokat, sokat hallunk mostanában arról, hogy mennyire fontossá vált az emigrációban élő magyarok nyelvtudása. A magyarországi hivatalosok hirtelen támadt aggódása mélyen megindító. Ezt az egész ügyet azonban megzavarja néhány furcsa tény—márpedig tudjuk, hogy a tények makacs dolgok. Még materialisták részére is! Lássuk a furcsa tényeket. Emigráció nem tegnap óta van s ez az emigráció jól, rosszul, de valahogy megszervezte az utódok nyelvtanítását, márpedig olyan lelkiismeretes és önfeláldozó emberek által, akiket nem politikai dörgölőzés érdekelt, hanem a tényleges munka. Sajnos mióta az ország hivatalosai politikai okokból érdeklődni kezdtek az anyanyelv ügyében, azóta az újságokból (nem az életből és nem a munkából!) eltűntek az önfeláldozó munkás emberek s egyre számosabban tűnnek elő azok a farizeusok Kaliforniától New Jersey-ig, akiknek példaképei az 18^8-as muszkavezetők. Ez utóbbiak ma sincsenek többen mint voltak — de ma sokkal hangosabbak (talán mert több a pénz?), Van más furcsa tény is. Az Uj Látóhatár 197^. évi 6. számában egy cikkből kiderül (^63. old.), hogy az "anyanyelvi lelkiismeret* bizony irányított Magyarországon. Keletre nem szól, csak Nyugatra. Meginterjúvolt magyarországi tanárképzős főiskolások (akik magyar történelmet és magyar művészetet fognak majd tanitani) jó része nem tudja, hogy a székelyek milyen nyelven beszélnek, hogy hol laknak, va^y hogy Gyulafehérvár hol van? Ezeknek a jövőbeli tanároknak kisdiákjai sem fogják mindezt tudni. Erdélyt úgy látszik le kell irai a székelyekkel együtt. Ott az anyanyelv tanitása nem fontos. Csak az emigránsok anyanyelve fontos és ott is csak akkor, ha az emigráns magyar egy nagyhatalom területén él (Délafrika, Ausztrália nem fontos! ). Ezek után jutunk el a le^talányosabb, furcsa tényhez. Magyarország lakosságának növekedéséről a Magyar Statisztikai Zsebkönyvek a következő adatokat árulják el: 1920-ban a Trianon-i ország lakossága 7,990,000 volt. Az ország lakossága tízévenként kb. 650,000-rel növekedett s igy 20 év után (1939/^0-ben) kb. 9,300*000 volt. A háborús veszteségek és a lakosság ide-oda mozgása miatt 19^5-ben az ország ugyanazzal a 9,300,000-rel indult az újabb évtizednek. Csakhogy ezek után a lakosság tízévenként csak 380,000-rel növekedett és 30 év után az összlakosság 10,*J40,000-re emelkedett csupán. Vagyis e harminc év alatt nem szaporodott annyit, mint a lenézett, leszidott és elkeserítő módon "egykéző" Hórthy-korszakban 20 év alatt. Ha aHorthv-korszakbeli szaporodási arány megmaradt volna 19^5 után, akkor 197^-ben az ország lakossága kb. 11,250,000 lehetett volna. A "remek" szocialista körülmények között tehát 19^7 és 197Á között 800,000 magyarral kevesebb született. Anyanyelvet pedig csak az tud beszélni, aki megszületett! First things first! A természetes szaporodás kérdését kell tehát először elintézni, hogy K.u. 2000-ben is legyen magyar az országban és hogy ne legyünk szaporodás szempontjából az utolsók Európában. Másodszor az öngyilkosság okait kellene megszüntetni, hogy ott meg ne legyünk az elsők Európában. 33
