Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
HOZZÁSZÓLÁSOK. LEVELEK TÖBBEK VÉLEMÉNYE EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRŐL Hozzászólás Madarász Géza cikkéhez, ITT-OTT 8il Előrebocsajtom, hogy nem helyeslem, hanem elítélem Watergate-et, és az azzal kapcsolatban a nagy nyilvánosságra került dolgokat, de ugyanakkor meg kell mondanom, hogy egy-két dolog kivételével az öszszes szabálytalanságok és törvénytelenségek az előző adminisztrációk alatt is bőven megvoltak. Talán nem tudták az újságírók, TY kommentátorok? Azt hiszem, erre vonatkozólag minden olvasónak megvan a saját véleménye. Az országnak elege volt két éven át reggeltől-estig hallgatni vagy olvasni az un. Watergate dolgokat. Nixon elnök lemondott, evvel elismerte bűnösségét. Sokak szemében ez elég súlyos büntetés volt. Az USA lakosságának nagy része már kifogyott a türelemből. Külpolitikailag is helytelen lett volna még két évig evvel foglalkozni, mikor az országnak e^yéb fontos politikai és gazdasági problémái megoldásra várnak. Tálán tőlünk, menekült magyaroktól a volt elnök is többet érdemelne, mint csak így említeni* "USA Richard," "Nixon^mester," vagy éppen "ipse." A felelőssé^re-vonás megtörtént, de hogy tkp. mi történt, és főleg miért, tálán az utókornak sikerül kivizsgálni. Biztosítani, hogy ilyesmi többé nem történhetik meg — naivitás. Eddig nem sok történt ennek érdekében. Én nem hagytam volna ott a sörözőbe hivott "haveromat," amiért nem sikerült meggyőznöm. Azóta én is beszéltem több csikágói és környékbeli magyarral, akik, ha nemis úgy éreznek, mint a haver, hogy "lekaszabolni, kivégezni a bandát," mégis úgy gondolják, hogy be kell fejezni ezt az ügyet. Tulajdonképpen nem azért fogtam tollat, hogy megvédjem Nixont, hanem hogy pár szót én is Írjak a cikkben felhozott "magyar mércéről." Nem hiszem,1 hogy a magyar mérce valamivel is alacsonyabb rendű lenne, mint az amerikai. A magyar társadalom sokkal erősebben elitéli az ilyen dolgokat és sokkal nehezebben bocsájt meg, felejt el. Talán mégsem lehet magyar mércének nevezni egy korszak felméréséhez használt mértéket. Inkább a korszakról lehet elnevezni. Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy kevesebb okunk van és volt a felháborodásra. Más lapra tartozik, hogy a felháborodást nem volt tanácsos kinyilvánítani. Valóban nem volt szükséges megismételni a cikkben az újságokban, TV-n felhozott vádakat, hisz mindenki két éven át másról se hallott. Azt azonban nem értem, hogy a cikkíró hogyan maradt hoppon, mint az "esküdtszék" egyik tagja, mikor saját magát diszkvalifikálta avval, hogy már előre bűnösnek találta Nixont, Az amerikai törvények szerint senki sem bűnös, amig az esküdtszék annak nem találja. Befejezésül én is azt mondom, hogy "jó, jó, de hogy kerül a csizma az ITT-OTT asztalára, elvégre magyar folyóirat és Nixon amerikai !" Nem kétséges, hogy a szétszórt magyarok egy része vagy nagyrésze, ha nem is véglegesen, de haza rae^y. Az sem kétséges, hogy nagyrésze a maga módján segiteni kivan Magyarországon. Talán nem is várja, hogy az "otthoniak felkérjék." Abban azonban biztos vagyok, hogy az otthoni magyarok nem várják, de nem is akarják, a mi politikai tapasztalatainkat, maguk is eléggé érettek hozzá. Az első világháború óta nemcsak Nixon, de több elnök valóban úgy, ahogy a cikkiró irta, "nagyokat csinált a nemzetek közötti porondra." 32
