Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
— A gyerekek figyelnek az oktatásra és megfogadják a kapott tanácsokat? — Természetesen, hiszen legtöbbjük közönség előtt is szerepel, ha akármit tanulnak, az csak hasznukra válik. Akikkel pl. itt találkoztam, Cseh Tibor és Bojtos László kislánya, valamint a két Tokay kislány, nagyon ügyesen kezelik a furulyát, sőt a zongorajáték és a kottaolvasás sem ismeretlen előttük. Le is Írtam nekik néhány dallamot kimondottan furulyára, melyek egyénileg és kánonban is jól előadhatók. — Tanár ur véleménye szerint mennyire tartotta meg, vagy felejtette el az idősebb nemzedék a magyar népzenei repertoárt? — Sajnos az ismeretek lemorzsolódása elég komoly. Átlagban az emberek 20-30 eredeti népdalnál többre nem emlékeznek. Leginkább azt sem tudják melyik az igazi népdal és melyik müdal. — Védelmünkre legyen mondva, hogy az otthon élők nagy többsége sincs tisztában ezzel a kérdéssel, sőt továbbmegyek, egyes dalok hovatartozása illetve eredete még a zenetudósok előtt is kétséges. Ne legyünk maximalisták! A mi helyzetünkben fontosabb talán az ismeretanyag megtartása és bővítése. Hogy tudjuk ezt a legkönnyebben elérni? — Többet kell énekelni! Megismerni az énekelt dalok eredetét. Csoportokba gyülekezve énekelni, a népi zenét jól ismerő nótavezetőkkel. Ez amit tenni kell: énekelni, és még többet énekelni! — Köszönjük a jő tanácsot, igyekszünk megfogadni.— Szikár, szigorú zenész, hü magyar /mint annyi társaid közt, — "hirhedett"/ volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha viaszt húz a fülembe; anyánk a halott — a bucsuzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el — ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? — ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, "agresszív" nagy zenész, hogy — mégis! — okunk van remélni s élni! 13 /Illyés Gyula: "Bartók"/
