Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
tenni. Ebben a pillanatban úgy tűnik, mintha ez sikerülne is nekik. Ma még ők az erősebbek. Mi azonban szivósabbak vagyunk, s ha lesz a szórványmagyarSágnak jövője, az minket fog igazolni. Dr. Máté Imre (los Angeles)? EGY A GÉL Vannak, akik szóváteszik, hogy a külföldön élő magyarság sokrétű ideológiai és taktikai részekre tagozódik. A különféle árnyalatok harcolnak egymás ellen vagy legalábbis tagadják egymást. Lehet, hogy ez igy van. Ha igy van, érthető a kritika, mert a^magyar nemzet csak úgy tudott ezer évet kiharcolni a neki idegen középeurópai térségben, hogy harcait főleg nem egymás ellen, hanem a^külső ellenségek ellen folytatta. És ez a magatartás lehetne a jövő építésének is az alapja. Tagadom azt, hogy igaza volna azoknak, akik a magyarság belső tagozódását természetellenesnek tartanák és ezért az egymás elleni kiállást helyesnek hirdetik. Bírálatunk kialakításánál tisztában kell lenni azzal, hogy a magyar nemzet (a Kárpátok völgyében) soha nem volt egyazonos faji, nemzetiségi, vallási, politikai, társadalmi és kultúrális téren. Már Európában való letelepedése előtt is bizonyos átvonulási területek népei gyakoroltak hatást az ősi magyar jelleg kiegészítésére. Magyarország (értsük alatta a történelmi országot) felépítése és alakulása viszont számos idegen fajta népcsoportot vonzott magába. Vezéreink ma jd uralkodóink messze idegenből hoztak élettársat, tudósokat, napokat, szakértőket és baráti tanácsadókat. Ezeket vonták be a nemzetépités munkájába. Természetes, hogy megteremtődött a belső integrálódás alapja. De ez konstruktiv fejlődést hozott és nem vezetett egymás elleni harcokra. A mögöttünk levő évezred alatt számos militarista vezér és király — Kelet felől éppúgy mint Nyugatról — hóditó háborúik során letarolta Magyarországot és legyilkolta vagy elhurcolta egyes vidékek lakosságát. Ilyenkor uralkodóink vagy Nyugatról, vagy Keletről és néha Dél felől hoztak be idegenfajta népcsoportokat. Későbbi időkben pedig tolerálták azok beszivárgását. Uralkodóink természetesnek tartották, hogy a katonatiszti utánpótlás valamint a közhivatali személyzet kiegészítése idegen nemzetiségek fiaiból történjen. Ehhez képest az ország politikai és ethnográphiai árnyalatai megsokasodtak és pontosan olyan sokrétűek lettek, mint ahogy ma az emigrációban élő honfitársaink adottságai mutatják. Nem uj dolog és nem idegenszerü tehát az a rétegeződés, amit számosán kifogásolnak. A hazai légkör elvesztése hozhatta magával, hogy az egyes árnyalatok egymás ellen harcolnak. De talán abban is lehet keresni ennek okát, hogy nem fejlődtek odáig, hogy letelepülési területük nyelvét használva a változott világ diplomáciai helyzetét megismerjék és annak eszközeivel a ma is 'meglevő külellenségek ellen harcoljanak. Úgynevezett "egység" sem politikai, sem gazdasági, sem ! kulturális, sem vallási, sem ethnográphiai téren nemzeti történelmünk elmúlt évszázadaiban soha nem volt. De különösen nem létezett ilyesmi a két világháború közötti periódusban. Nagy volt minden téren a különbség a magyar népréteg és a tőle jórészt idegen, szükkörü, vezető réteg között. Ennek kiegyensúlyozására a hatalmon levő (túlnyomóan nem magyar) rétegek nem tették mega történelmileg szükséges lépéseket. Megfigyelők inkább ennek ellenkezőjére emlékeznek. Ennek a sokféle elválasztó ténynek ellenére, a nemzet egyes
