Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
jószerével most már nem lehet másnak tartani: mint súlyos es gyógyithatatlan szervi elváltozásban szenvedőknek, vagy egy Aczél György által megvásárolt ötödik hadoszlop tagjainak. Helyben vagyunk. A nagy fenékkerités dacára Csemohorszky vezércikke sem más, mint újabb példája annak az Ízléstelen rágalomhadjáratnak, amit az emigrációs sajtó évek óta folytat az^anyanyelvi konferenciák és egyéb kulturális ügyek terén tevékenykedő személyek ellen. Csemohorszky Írása az efféle cikkek javához tartozik, számomra azonban mégis hátborzongatóbb, mint Aczél Györgyé. És ez sem a stilus, hanem a jeges fuvallat miatt, ami ugyancsak koporsóból száll felénk? a szórványmagyarság koporsójából. Nem tartozom az anyanyelvi konferenciáknak, s. Magyarországról hozatott kultureseményeknek stb. azon naiv rajongói közé, akik ezek által megmenthetőnek vélik a külföldi magyarságot. ^ Azt is tudom, hogy a rajongók között akad olyan, aki a világot rózsaszínű pápaszemmel nézi. így is kiállnék azonban melléjük, még akkor is, ha csak őróluk volna szó, mert fellépésüket pozitívan Ítélem meg, mert tisztelem bátorságukat, áldozatkészségüket —nem utolsósorban pedig azért, mert a feléjük viharzó támadásokat igazságtalannak és sok esetben becstelennek tartom. De állásfoglalásomnak ennél sokkal súlyosabb oka van. Nem kevesebb forog itt kockán, mint a külföldi magyarságnak a Magyarországhoz való viszonya. A szórványmagyarság fennmaradása pedig javarészt e viszonynak a függvénye. Ez a viszony Csemohorszky szerint csakis kétféle lehet? tagadó vagy igenlő a rendszerrel szemben. "Vizsgálja meg mindenki lelkiismeretét," írja, "és döntse el, hová akar tartozni? a nemzetközi kommunizmus programját vállaló, egyirányban közlekedő hldmagyarok ötödik hadoszlonához. vagy a magyar történelem, irodalom és legalitás folytonosságát biztosítani hivatott emigrációhoz. Harmadik ut nincsen S" Az én lelkiismeretem ezt mondja? az emigrációs ut, amin a Csemohorszky Vilmosok járnak — zsákutca. Akár megváltozik maholnap a nemzetközi politikai helyzet (és e vonatkozásban mindegy, hogy hogyaní), akár tovább tart, ez az ut nem visz sehova sem. Az emigráció tiszavirág? ha hamarabb végét nem veti valamilyen történelmi esemény, fizikailag kihal tagjaiban egy emberöltőn belül, s akkor az útját benövi a fü. (Gyepesedése máris látható.) Az emigrációsság olyan lelki állapot, amit a fiaim nem örököltek tőlem, s amire nem tudom okét megtanítani. Önző és felelőtlen tehát, aki ezt az utat ajánlja^nekem; önző, mert nem hajlandó a maga életén, sérelmein, vágyain és gyűlöletein tultenni magát, mert nem akar a távolba nézni -- és^ felelőtlen, mert magyar szempontból a biztos pusztulásba taszít jaakár a saját gyermekeit is. Nem készakarva, csak vak-ostobán, vagy azt vállvonva, hogy másként amúgysem lehet. Csemohorszky másik utján, a nemzetközi kommunizmus programját vállalók utján csak igen kevesen járnak szórványmagyarok. Ha Csernohorszkyék valóban a. külföldön élő,' magyar származású kommunistákkal szemben foglalnának állást,argumentumuk legalább érthető lenne, de nem ezt teszik? nekik mindenki, aki nem az ő társutasuk, nemzetközi kommunista, merthát harmadik ut ugyebár nincsen. Pedig van. Nem müut még, csak ösvény, de már járható — és az egyetlen, ami a. szórvány magyar ságot a jövőbe vezetheti. A harmadik ut egyszerűen magyar ut. Sem a kommunista, sem az 12