Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám
közben vettük a nagyváradi rouzeum igazgatóságának meleghangú levelét, amelyben, érdeklődve egészségi állapotom iránt, egyben arra kérnek, hogy Írjak egy pár szót Ärany János ünneplőihez. A véletlennek e szerencsés találkozásától sarkallva, vajmi nehéz most rövidre fognom mindazt, ami e 140 éves ünnepi forduló alkalmával agyamat és szivemet foglalkoztatja Arany Jánossal kapcsolatban. Valamikor, a diákpadból egy dolgozatot Írtam Arany Jánosról, amely tanáraink közül a legszigorubbnak, néhai Csűrös Pálnak tetszését annyira megnyerte, hogy a rákövetkező években, végig az érettségiig — mint arra a ma élő véndiáktársaim is viszszaemlékeznek — kedvencévé lettem. így jutottam a kollégium első dijához is. Akkori dolgozatomban, mint halványan visszaemlékszem,e költőt úgy Írtam le, mint akiben befelé dolgoznak az élet értékei, szembeállítva nagy barátjával, Petőfivel, akit a könnyen gyuló, minden ártalmat magából kivető ifjú hév jellemez. így érthető meg az, hogy Arany lírai kepeiben elégikus árnyakkal tölti meg szivünket, de egyszersmind drámai elánnal párosult egyénisége a cselekvések tragikus varázsát önti felénk. ír és vár, dolgozik és csiszol, amig népi tárgyú, hatalmas epikai müvével, a Toldival, meglepi, sőt valósággal felriasztja kortársait, elsősorban költő- és irótársait. Volt, aki megértse. Köztük Petőfi Sándor rohan le, mint első,a Bihar megyei Nagyszalontára, a költő csendes falujába, odatapadva Arany boldog családi életének melegéhez, amint azt Petőfi egy versében meg is énekli. Arany Jánoshoz címzett versében Petőfi igy irs Toldi írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre? Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? "Más csak levelenként szedi a borostyánt s neked mindjárt egész koszorút kell adni . . .." Tényleg, "tüzokádó gyanánt, a tenger mélyéből egyszerre bukkant ki," ahogy azt^ugyancsak Petőfi Írja a Toldi^szerzőjenek. 0 marad a magyar ballada legmüvészibb, felülmúlhatatlan mestere is. Elmerülve a balladák gyönyörű verseibe, sokszor méláztam ele kis népek sorsán — mint a magyar, vagy román nép—, amelyeknek nyelvét határaikon túl nem ismerik olyan sokan, mint a nagy^népekét. A nagy népek nagy Íróitól származó müvek értékét senki semvonhat ja kétségbe, de gondolkozom azon, hogy világvonatkozásban egy Arany, Petőfi, Tompa, Eminescu, Goga, Cosbuc, kis népeink e nagy fiainak alkotásai, nem érték-e volna el amazok némelyikének hírnevét, talán túl is szárnyalva azokat. Tudatában mindezeknek, ünnepeljük tehát mi, két kis testvérnép, annál nagyobb bensőséggel szellemi nagyjainkat s köztük különösen azokat, akik, mint Arany János, népeik költői voltak,a nép gazdag költői kincstárából merítettek és igy müveik is örökértéküek, mert a népnek alkották. E távlatból szemlélve Arany János és Iosif Vulcan,^e két bihari földi együttünneplését s bekapcsolva a kettős 23
