Itt-Ott, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
élvezettel. És valahogy úgy jött, hogy a hegyre fel és széllel szembe mindig több volt mentemben, mint a hegyről le és a hátszél. Nem segitette hátszél a hajómat Amerikába jövet sémi a hazámból való kitaszitottság viharos évei után viharos tengeren jöttem ide, Sears, Roebuck országába, "mail order" utján vett lim-lomokVal toldozgatni, foltozgatni egy elrontott életet. De legalább megtanultam, ho^y hogyan kellett volna elkerülnünk a romlást. ^Nálunk a vonat ablakára rá volt szögezve a zománcozott figyelmeztető tábla: Kihajolni veszélyes! Nicht hinausbeugen! Opasno je van se nagnuti! Hogy az 5 népe nyelvén mért nincs figyelmeztető tábla, egy kisebbségi nemzet képviselője a parlamentben felszólalt. A szöveget nem módosították. Ebből harag lett. Itt Amerikában csak egy nyelven szól a figyelmeztetés* angolul. Do not lean out of the window! Aki érti, jó, s aki nem, az ő baja* elveszti a fejet. Nemcsak a vonaton, de a munka terén és a társadalomban is szigorúan elveszett ember az, aki nem érti a nyelvet. És nincs semmi probléma* mindenki megtanul angolul, hogy megélhessen. — Ki törődik itt az idegen nyelvvel, az egyén nemzeti hovatartozandóságával? Please speak English. And he speaks English. Es hol vannak a nemzetiségek Amerikában? Egy-egy századeleji templom .jellegében, egy-egy nemzetiségi otthon falai között (legtöbbször angol^nyelvhasználattal), de sehol a közéletben. A oanaszos nemzetiség tagjai közül nagyon sokan bevándoroltak ide Amerikába. Ők még beszélik keverten egymás között az anyanyelvűket, de a fiaik már csak azt értik, hogy Do not lean out of the window. Hát azért vagyok én most itt Amerikában s forgatom ellágyultan az 1908-as Sears katalógust, mert az országunk polgárainak aereszsziv része nem akarta^tudomásul venni, hogy mit^jelent magyarul* Kihajolni veszélyes! — és mi nem tanitottuk meg rá . . .. Flórián Tibor (New Milford, Conn.)* ERDÉLYI HITVALLÁS Minket erdélyieket^csak az érthet meg igazán, akit a Királyhágón túli élet atmoszférikus nyomása érlelt emberré és magyarrá. Fájdalmainkat, magatartásunkat csak az érzékelheti teljességgel, és problémáinkat az láthatja világosan, aki velünk élte át a huszonkét éves kisebbségi sorsot. Számunkra Erdély nem földrajzi tájat ^jelent csupán, melynek hegyei és vizei között éltünk, és melyet évtizedek emlékei tettek megszokottá.^ Nekünk ez a szó* Erdélyj történelmet jelent, sorsot, végzetszerüséget, melynek parancsai elöl menekülni a föld egyetlen tájára sem lehet. Mi otthon nem egy "táj"-ban éltünk, amelynek szinei és emlékei külföldön az egyre múló idővel lassan elfakulhatnak. Erdély hegyeivel, Golyóival, földjével és egével kitörölhetetlenül bennünk él. Vérünkben és idegeinkben hordozzuk -- bármerre űzzön is a sors. Bocskay, Báthori,^ Bethlen, Wesselényi, Martinuzzi, Pázmány, vagy Dávid Ferenc, végvári vitézek, törökverő hősök, aradi vértanuk nevei tüzes sebként égnek bennünk. A Hargita, Vlegyásza, Cibles, a 18
