Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
IV. RÉSZ Szeptember 3 vasárnap, délután (Szerkesztette Sass Magda és Frecska Márta) 1. Éltető J. Lajos» AZ ITT-OTT FEJLŐDÉSI TERVEI ÉS LEHETŐSÉGEI Kedves Barátaim! Amikor 1967-ben Ludányi Andrással megkezdtük az ITT-OTT szétküldését, még nem gondoltunk semmiféle folyóirat kiadására. Célunk csupán az volt, hogy egy pártucat ember számára, akik—gondol tűk--majd kiszelektálódnak az érdeklődési körökkel együtt, lehetségessé tegyük ill. megkönnyitsük a levelezést. Tudtuk, hogy egyikünk sem képes 30-40 emberrel, külön-külön fenntartani a kapcsolatot, mert nem futja időnkből* igy hát rendszeresített körlevelet akartunk létesíteni és bevezetni, egy az eszmecserét lehetségessé tevő eszközt, nem egyebet. Naivságunkat mutatja az a tény, hogy eleinte azt képzeltük, hogy a részvevók majd maguk gépelik stencilre leveleiket, melyeket nekünk aztán csak lehúzni, fűzni és postázni kell--de ebből persze nem lett semmi. Csak egyetlen egy barátunk tett egyszer eleget e kérésünknek. Ami ennél érdekesebb viszont, az a következő* hogy voltaképpen sznobizmusból kezdtük az ITT-OTTot, arra akartunk épiteni, hogy mi, egyetemisták és elitemberek, majd hasonszőrű elitemberekkel cseréljük ki fennkölt eszméinket, és hogy mindebből majd valahogyan, majdnem misztikusan, kialakul az a gárda, mely az elveszésre Ítélt magyarságot—legalábbis a szétszórt magyarságot—puszta intelligenciájával megmenti. Mondanom^ sem kell, hogy ebből sem lett semmihála Istennek. Soha meddőbb ötlete nem támadt senkinek sem a teremtés, illetőleg az emigráció kezdete óta. Ami történt, az egészen más volt. Először mellénk álltak családunk, rokonaink és személyi barátaink, talán csupán hűségből és szeretétből. Tudjuk, hogy azok az első számok, melyek ma már szinte muzeális értékűek, nem a minőségükkel nyerték meg őket számunkra, hogy nem a munkánk kiválósága miatt küldtek néha egypár dollárt, amikor a mi zsebünkben már tökmag se volt. Aztán jött az ő baráti körük—először többnyire az idősebbikéből, akik először csak azt látták meg próbálkozásunkban, hogy idealista, magyar fiatalok kezdeményezése, olyanoké, aminők ők voltak egykoron—elég az hozzá, hogy a hónunk^alá nyúltak és támogattak, méghozzá némelyikük igen bőkezűen. Később jöttek mások* fiatalok, öregek, férfiak és asszonyok, gazdagok és szegények, szellemi munkából élők és kérges tenyerű melósok. Nem sokan—de azok, akik jöttek, szivvel-lélekkel magyarok voltak és igy nem szégyelték kinyújtani felénk a segítő, baráti kezet. S igy lett az elitista körlevélből emigrációnknak a legdemokratikusabb lapja. Mert a módszer, amire véletlenül jöttünk rá, szélesebb körben is bevált* mivel egyikünk sem érezett magában irói képességet, de gondolatai voltak, először a levelezés formáját választottuk, ami meghittebbé, egyszerűbbé tett mindent számunkra, még akkor lg, ha egy-két esetben nemlétező személyekhez intéztük sorainkat. Es az eredeti célkitűzéseinken sem változtattunk* abból indultunk ki, 67
