Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
vezérét s az sincs, aki beverje az atombombabiztos főhadiszállások kapuját. A magyarok nyilaitól nem retteg már Európa. Rég elporladt a fekete sereg is,^nincs, aki holnap Moszkva falai alatt teremjen. Az atombombát őrzik karcsú silókban az amerikaiak. Az atombombát őrzik karcsú silókban az oroszok. Maocetung évezredes arcán mélyül a bölcs mosoly* épülnek már a karcsú silók a rizsföldeken. A mi utunk,a mi megmaradásunk kátéja nem a fegyverek szava többé. Hunyadi örökébe Bartók Béla lépett, Kinizsitől Weöress Sándor vette át a stafétabotot, Mátyás király helyén Dómján tornyosult fel a látóhatárra. Szellemi nagyhatalom lettünk. Trianon elvette a szülőföldemet, Jalta kiűzött a térkép Magyarországából, de ezt a hazát soha senki nem veheti el tőlem. Ez a Magyarország* Nagymagyarország. Nagymagyarország egyetlen lehetséges, megcsonkithatatlan és elvehetetlen formája. S ha ezt a hazát felépítjük a 15 millió magyar között lélekből, szellemből, kultúrából, belőle fog egyszer megszületni minden magyar szabad hazája, mint földrajzi fogalom. Tanuljuk meg már végre a matematikának legalább az alapműveleteit* az összeadást és a kivonást. Kisszámú nép vagyunk. Kicsiny nép nagy lélekkel. Babszem Jankó a hétmérföldes csizmában, mely átéri a világot. S mivel kevesen vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést? hogy akár egyet is elveszítsünk magunk közül. Még azokat sem, akik holnap talán a sajtóban gyalázkodva támadnák ezt a konferenciát. Megmaradásunk harmadik alaptörvényét hasonlattal szeretném bemutatni. A nap csak azért melegít szédületes messzeségben is, mert van valahol egy energia-koncentráció, van egy központ, amely sugarakat áraszt es a sugarak képesek áthatolni a világűrön és meleget árasztani. A magyarságnak van egy energia-központja, van egy forrás, ahol még együttél a megmaradt néhánymillió magyar ott, ahol történelmünk utolsó ezeréve folyt. Nem szabadon, nem úgy, ahogy mi 8zeretnők, de él, alkot és épiti jövőjét. Ha mi velük nem tartunk intenzív kapcsolatot, akkor mi menthetetlenül el vagyunk veszve, az élet könyörtelen törvényei szerint. Akkor mi nem maradhatunk meg magyarnak. Mert az ország nélkül van magyarság, de a magyarság nélkül nincs magyarság, csak magyarkodás, álmagyarság, mümagyarság. Mi pedig nemcsak fiainkat, de ükunokáinkat is magyarnak akarjuk megtartani. Mert ez a bennünk élő primér életösztön parancsa. Lukaszszuk hát rostává a vasfüggönyt az ide-od® járkálástól, meg a határt Nagyvárad és Szabadka alatt s hozzuk a magyarság, a magyar kultúra, a magyar múlt bő termését otthonainkba, szervezeteinkbe, mindennapi életünkbe s vigyük a nyugati magyar szabadságét, emberségét otthoni testvéreink közé. Ezt a kapcsolatot semmiféle külföldi erőfeszítés, semmilyen értelmes mozgalom—még a cserkészet sem~tudja pótolni. Ha féltenivalónk van ettől a kapcsolattól, akkor úgyis elsöpör bennünket a történelem. A tegnap délutáni beszélgetésnél Nagy Károly Endre felolvasta egy Ausztráliában felnőtt magyar fiatal versét, hitvallását a magyarságról. Megrendítő volt ez a költemény, de úgy érzem, valamit hozzá kell tenni. Benne ez a magyar fiú fájdalmasan álmodozik a Tiszapart füzeseiről. Ne álmodozzék. A szülei küldjék el a Tisza partjára. Ne fájdalmas lelkű, busongó magyarokat tenyésszünk. S még valamit. Nemcsak a Tisza partján vannak magyar fák. Itt van ez a herefordi tanya, tiz év óta magyar kézben. Itt a föld már felitta Sinka és Csanádi verseit, itt a füvek már sokszor hallották a magyar Himnuszt, itt a fák már túlsók magyar népdalt hallottak ah-57
