Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
egyik, "mely hivatva érzi magát az Ur által," látja el a papi teendőket. Borral és kenyérrel járulnak az úrvacsorához. Mint már említettem, vallási alapjuk az 0- és Ujtestamentum (a King James fordításban), melyet 5k értelmeznek szóról szóra. De értelmezésük nem szigorú ill. kötött. Ahogy uj problémák merülnek fel és a tényezők változnak, úgy változhat a testamentum akkori értelmezése. Pl. évekkel ezelőtt hosszas vita folyt arról, hogy áttérjenek-e a gépesített gazdálkodásra avagy sem. Az egyik csoport úgy érvelt, hogy Jézus idejében nem volt traktor és egyeb gazdasági felszerelés, jobb lesz, ha tovább is csak lovakkal szántanak. A haladóbb réteg azonban Így gondolkodott* ha az Úristen olyan okosnak teremtette az embert, hogy feltalálta a traktort, akkor biztosan azt akarja, hogy az ember használja is. Végülis ez a gondolatmenet érvényesült, Így ma teljesen gépesített gazdaságuk van. Tehát, ha kell, tudnak a korhoz es a helyi körülményekhez alkalmazkodni. Modern autóik vannak, évente repülnek Európába és a Szentföldre. Lakásaik az országutmenti motelhez hasonlóan vannak felállítva a főépület körül, amely a templomot, a közös ebédlőt és a konyhát tartalmazza. Mind egyszerűek, tiszták és rendesek. Villany mindenütt van a településen, de egyetlen rádiót vagy televíziót nem láttunk. A zongora ill. az orgona az egyetlen hangszer amit megengednek maguknak, amin a szerda esti közös zsoltár-éneklést kísérik. Ez ís uj fejlemény, évekig ezt is tiltották. Iskoláztatásban nemigen hisznek. A^gazdaságon belül van saját iskolaépületük ahová bejár egy tanítónő, hogy eleget tegyenek az állam követelményeinek és minden gyermek elvégzi a nyolc osztályt. Ezután egyesek levelező iskolákon keresztül sajátítanak el olyan szakmákat, amelyek a gazdaság fenntartásához szükségesek, mint pl. a gépszerelést. Most pedig szeretnék rátérni arra a részre, ami eredetileg érdeklődésünket megragadta* magyarságuk megőrzésének kérdésére. Érről hallottuk a legtöbb dicséretet, és talán túl sok reménnyel és előítélettel mentünk el őket meglátogatni. Mondhatom, ebben volt a legnagyobb csalódásunk. Ma, 1972-ben, magyarság-megőrzési szempontból, véleményem és tapasztalatom szerint e csoport eredménye és jelentősége zéró. Mondták ismerőseim, hogy pedig bizony 10 évvel ezelőtt, amikor még élt az öreg Gyula bácsi, akkor még lehetett magyar ABC-t látni a táblán az iskolában. Tipikus északamerikai magyar jelenség* meghal Gyula bácsi, , a Pista bácsi vagy a Kató néni, és velük együtt meghalt a magyar ABC is, mert bármily lelkesen és önfeláldozoan próbálták ők ezt továbbadni, ehhez szakemberi felkészültség kell. De térjünk vissza a csoporthoz. Odaérkezésünkkor magyarul kezdtünk el mindjárt érdeklődni a gyerekektől, mert a felnőttek mind a templomban voltak * eredmény semmi, meg sem értettek. Pedig sok a gyerek, néztük őket ahogy játszottak, hancuroztak és kiabáltak—angolul. Szüleik is angolul hivták őket és a szertartás is angolul volt megtartva, pedig a papjuk állítólag ir és olvas magyarul} az idősek magyar, illetve német bibliában követték a pap beszédét. Mindössze két, rövid fohász hangzott el magyarul, azt is a padokban mondta el valaki. Úgy az asztali áldás az ebédhez mint az ezt követő beszélgetés angolul folyt le és csupén még egyszer hallottunk magyar szót, amikor az egyik idősebb tag jött panaszkodni, hogy nem indul a "káré." Sehol egy kép, jel vagy a legkisebb díszítés nem volt látható, mely utalt volna a csoport származására. De mindez talán érthető is, ha figyelembe vesszük az eredeti 54