Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám

hosszan nézi a lány mozdulatlan arcát, s szememéi szétmálló könnyek szivárognak elő.

— Őh, szólj már! Szólalj meg, drága. Ébredj, ébredj föl. . . mindenem. -- S érzi, arcáról puha ujjak törlik a könnyet, s mint sikoly szakit az agyába a fájdalom.

— Istenem! Vérzel! Vérzel! — Ágnes hangja ijedten öleli, tapogatja körbe gyengülő érzékeit. Barna langyos nedvességet érez hóna alatt, meleg könnyűség száll rá.

— Semmi,^semmi, drága. Ne félj. Induljunk,^gyere, induljunk tovább. — Fölállnak, bal lapockája alatt égó forrás fakad. Eloreszédül . . . s a holdvilág csillogó sötét tócsába mártja magát.

Barna lassan felnyitja a szemét. Az ablaküveg csillogó fényein lassan úszik tova Ágnes lenszóke haja, s a tekintetében megritkuló hajszálak mögül fehér betonlapok formálódnak ki egyetlen forró kő - börtönné. Az őrs udvarán izzadt katonák vonszolják magukat lustán, s a másik szobából áthallatszik Rezső tutoló ásitása.

Barna végigtörli kiizzadt homlokát, s^ablakot nyit. Kintről tompa hangok hullanak be a szobába. A levegő nem mozdul, s az udvar betonja reszketve veri vissza a hót. A mélyülő árnyékok mögé bújva az alkonyat már lesben áll. Barna visszafordul, az Íróasztalhoz indul. A kekiszinü ing nyirkosán tapad testére, e'lórehuzza, s alája fuj. Ahogy letörli arcát, zsebkendőjének fakó vászna egészen átnedvesedik. Fölemeli az asztalról sapkáját, céltalanul forgatja ujjai között, s aztán leül.

"Hogy mondjam meg Irénnek?" — S hosszan, tehetetlenül bámul maga elé.

Az asszony a tükör előtt ül. Ujjai szorgos mozdulatokkal tekerik nedves haját a csavarók köré. Halk dallamot dudol, a lakás tisztán, puhán hasal körülötte. Hirtelen eszébe jut valami, felugrik, a kezében 'lévő csavarót a kisasztalra dobja, s a konyhába szalad. Kinyitja a sütőajtót, előhúzza, megforgatja a tepsiben piruló csirkét,^aztán visszscsusztatja.

Később a hajcsavarást befejezve a szekrényhez lép, s néhány pillanat múlva nagy fekete szemei, fehér homloka fölött puffatagon kinyílik a hajszáritó hatalmas turbánjának virágos rétje. Halk bugás — mozdulatlanul ül a száritó alatt, ide-oda tekintget, aztán a mellette levő éjjeliszekrény fiókjából kiemel egy fényképalbumot. Lassan lapozgat gyűjteményében: minden fotót rendben megőrzött, amely kettejük közös életére emlékszik. Hosszasan nézi kedvenc képét} Barna a falhoz fog egy festményt, azt igazgatja, hogy egyenes legyen, közben félkézzel^hátrányul, tenyere tétován imbolyo^ a levegőben. 6 a kitárulkozó kézbe hajtja fejét, végigsimitja hajával, homlokával, s nedvesen rátapad ajkaival.

Apósa közben lépett be az erkélyről a felhúzott fényképezőgéppé 1 . • ..

— Hu! — kiált fel önkéntelenül Irén, lecsapja az albumot, s kapkodva szedi le fejéről a bemelegedett burát. Aztán gyorsan elpakolja 3 hajszárítót s a telefonhoz szalad.-- Oh, hogy megismerem a hangod! — kapkodja szavait Barnának a semmiből váratlanul felbukkanó hangjára. —Még az első kicsengetést sem vártad meg. Hiányoztam?-- Ki az? Ki beszél? Ja! Te vagy az. Jó, hogy hívsz. Mi van veled?

— Ugye, ma korán hazajösz. Nagyon-nagyon kérlek, siessél — hallja Barna Irén hadaró sürgetését. — Meghívtak bennünket. Ne,

13