Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám

gondolkodás után filctollat vesz elő, s az utolsó mondat magára vonatkozó részét vastagon áthúzza. Aztán folytatja. "Az állandó nyomor tönkretenné az együttélésünket, meggyülölné'l, tudom, tehernek éreznél életeden. Drága, tudom, hogy nehéz lesz. Nekem, a gyermekkel, hidd el, még nehezebb. De mindkettőnknek, mindhármunknak javára válik, ha többet nem látjuk egymást. Inkább egyedül nevelem fel, vállalva mindent, ami vele jár. Felejts el, egyetlen Péterkém. Ne aggódj értem. S ne keress többet.y Ne is próbálj keresni. A jövő héten itthagyom ezt a szobát." Ágnes keze elakad, elgondolkodva rágja a tollvégét, aztán az időpontot áthúzza, föléje Írja* "ma," s még odaveti* "Körülöttem minden üres, már összecsomagoltam. Lassan be kell fejeznem, nemsokára itt van értem a taxi. Örülök, hogy volt erőm erre a levélre. Innét, még innét kellett, hogy Írjak, ebből a szobából, ahol annyi csodás órát töltöttünk együtt . . .." Még néhány mondat, utána a papirt gondosan összehajtogat ja, leragasztja a borítékot, s az ajtókat bevágva maga mögött, kezében a fehér levéllel leszalad az utcára.

Kis idő múlva Barna föláll, az ablakhoz lép, s mereven kifelé bámul. ^ Az üvegre szóródó fények szikrákat vetnek, s a csillogó káprázat kék, sárga, olvatag vörös karikáiban Ágnes szemei lobbannak fel s hunynak ki ismét, s szőke haja hullámot vet a napban.

7- Már csak néhány perc.

Ágnes bólint. Tekintetében szorongó izgalom vibrál.

— Nem kell félned, drága, légy nyugodt. — Aztán a lányt a fák alatt hagyva, visszamegy az őrsre, s helyettesének kiadja az utasitásokat, mint rendesen ellenőrző kőrútjai előtt, s két pisztolyt a derekára csatol.

— A karabély túl nehéz — jegyzi meg a rábámuló hadnagynak. Aztán kimegy az istállóba, a 'legjobb lovat köti el.-- Ma nem motoron megy, százados elvtárs? -- veti oda az egyik katona.-- Kár lenne motorzugással elrontani ezt a szép estét — kedélyeskedik vissza Barna. A katonák vigyorognak, s ő könnyedén véknyon cjöfi a fekete csődört.

Agnes fehéren áll a patak partjára szürke árnyékot vető zöld lombok alatt. Mielőtt felkarolja magához a nyeregbe, Barna lehajol hozzá, megcsókolja haját, homlokát, s aztán a tompa dobogás mögül már a száguldó est grafitszinü függönyét lebegteti arcukba a szél.-- Néhányszáz méter, s mögöttünk a határ — súgja Barna a lány fülébe. Ágnes márványhideg arca hozzásimul. Tompán dobognak a lópaták.

— Állj! Állj vagy lövök!_— robban fel a sötétség alján a kiáltás^ jobbra tőlük két határőr emelkedik feketén a holdfeny felé. A szóra lövések vágnak vissza. Az egyik katona elbukik, Ágnes sikolt, a másik géppisztolyát elejtve karjához kap. Barna a fekete csődör véknyába vág, s a megvadult állat gáttalanul rohan a határ felé. Mindenünnen rakéták emelkednek. Fegyverropogás ... Ágnes haja szőkén lobog az éjben.

Előttük a drótakadály. Sürü háló tépi cafatokra a hold halvány fényfátyo'lát. A gyeplő meglazul, oldalában a ló metsző fájdalmat érez, égő ujjak Barna combján, a ba'1 vállán, vörös madarak röppennek mindenfelé az éjben. Barna tekintete az alattuk feszülő szögesdrótba akad,a ló teste megtekeredik a levegőben, s aztán tompa zuhanással a földre hull a határ osztrák oldalán. Hirtelen csend. Ágnes szemét lehunyva fekszik a földön. Barna hozzá vonszolja magát, nézi,

12