Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám

elérhetetlen üzengethet a torony szeressek felejtsek bujdosom mennem kell én vagyok a soron Gyékényes egy messze csillag arra mutat. A verseskötetet minden magyar könyvesboltban meg lehet vásárolni vagy rendelni. Ezen kivül kapható a következő cimen: özv. Gyékényest Györgyné, 2?62 E. 125 St., Cleveland, Ohio i»4l20. A kötet ára -p4. Bakucz József: KOVESEDŐ ÉG /Magyar Műhely, Párizs, 1973/« Az ismertetés céljából hozzám került "atomkori" verskötetek lapjait forgatva, rendszerint nem találok egyetlenegy olyan verset sem, amit poétikai szempontból elemezni tudnék, egyszerűen azért, mert—a hagyományos és bennünk élő fogalmak szerint—azokból a köl­teménynek minden eleme hiányzik. Amikor egy verset olvasok, az olvasó társadalomnak vagyok egy tagja s elvárom az irodalmi igényekkel kiadott könyvtől, hogy annak tartalma esztétikai, gondolati, érzelmi, vagy legalább ritmikai szempontból bennem rezonanciát keltsen. Ha ezekből egyik sincs benne, akkor az nem költészet. Dehát akkor mi? Nem tudom, mert nem is pró­za. Két úgynevezett strófát mutatok be a cimben emlitett "költő" költeményeinek Orfeusz-ciklusából, csak úgy kapásból, de ilyen a többi is. ítéljen más is: a ház a tükrön megcsúszik elfelejti kisebesedett szájjal azn ao süt a nap vaskos ujjai közt a vadrécék elvéreztek sodra sában a tükör napok egymással versengő léckerítések a dobo zban arany^csokoládék bársonyhátu bogaraikkal a cseh erdők hö lgyei méltóságos sors odabenn fehér nyoszolyán fekszik kiterítve a ház a tükrön megcsúszik elfelejti ajkai ize a május gesztenyék öreg ágyuk padokon a szerelmesek dunai vizben hortyogó halak közt b árkán a^hold a török koponyákon cseszlett csillag okkal lába simaságát ágyéka szerelmét ajkai sze retkezésén könnyekkel elhajóztak innét az illatokba zárkóztak lepedők hegylánc olatában^pihentek nyitva az ablak a vérmezőről orgonaillat ajkai ize a május Komoly fejtörést okozott nekem, hogy rájöjjek, hogyan gyártják manapság ezeket az abrakadabrákat. Talán éppen abban áll a művésze­tük, hogy minél képtelenebb és értelmetlenebb szóegyveleggel csu­^7

Next

/
Thumbnails
Contents