Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám
S magamnak is kell korlát, fék, határ, Ellen, kivel döntetlen a birok, S ki úgy hódol csak, hogy szivébe zár. Mert nincsen nyelv ott, honnan most írok, Jel, s ábra itt mind más törvényre jár, S mégis--szól, szól, s otthont kér a Titok. Lower Hutt, Ujzéland Flórián Tibor (New York)? EGYENLŐ TEHERVISELÉST A kivándorlók és a menekültek már évek óta megtalálták a maguk helyét a különböző országok gazdasági életében. Az első évek nehézségeinek idején mindenképpen indokolt volt a tapintat velük szemben. A helyüket keresők, az életük fenntartásáért küzdők méltán élvezhetik a körülöttük élő társadalom segitőkészségét. Ma azonban már az üzletember, a mérnök, az újra vizsgázó ügyvéd, az orvos, a tanító es a tanár, a kereskedő, az ügynök, a tervező, a szabásmintákat^készítő éj. a szakmák különböző válfajaiban dolgozó legtöbb polgártársunk-több-kevesebb küzdelemmel—megtalálta a ;naga helyét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy—különösen az Egyesült Államokban és Kanadában-mindnyájan a jólét langyos, lustaságra és sokszor önzésre, vagy közömbösségre késztető vizében úszkálnak. Itt az ideje tehát, hogy a hallgatás párái alól a napfényre hozzunk egy témát, melyet eddig senkisem akart, vagynem mert érinteni. ^Azt, hogy az itteni társadalmunkban még mindig nem sikerült megvalósítani az egyenlő teherviselés elvét. A fent felsorolt--és ma már jól kereső--foglalkozási ágakhoz tartozók lettek rendszerint egyesületeink, intézményeink elnökei és vezetőségi tagjai. Ok irányítják életünket, javasolják, vagy előírják ünnepélyeink műsorát, vezetik küldöttségeinket, adnak a "halhatatlanság" lépcsőiről nyilatkozatokat, honmentő cselekedeteiket újságcikkek és kongresszusi naplók örökítik meg. Olyan öntudattal sétálnak a történelem folyosóin és az előcsarnokok arcukat vetítő tükrei előtt, mintha kora ifjúságuktól' kezdve "történelmi"fe ládát i-aony érték volna képesítést, ők azok, akik elvárják az újságíróktól, hogy naponta—a sajtónak adott ellenszolgáltatás nélkül—zengjék nagyságukat. Több, mint 20 év alatt alig láttam az ünneoeltek között valakit—tisztelet a kivételnek—, aki a magyar sajtó egyre nehezedő fenntartásának elősegítésére gondolt volna. Az pedig nem jutott eszébe eddig egyetlen vezetőnknek sem, hogy a sokféle célra rendezett ünnepélyek után a magyar sajtó, vagy rádió fenntartásának céljára is rendezzenek egy ünnepélyt. Ha egy nanon megszűnne a magyar sajtó, a magyar rádió—már pedig szervezett segítség nélkül előbb-utóbb ez fog megtörténni--, akkor egyesületeink vezetői visszhangtalanul járhatnák a "történelem" lépcsőfokait és cselekedeteikről csak saját egyesületeik jegyzőkönyvei adhatnának hirt az utókornak. A közöttünk uralkodó egyenlőtlen teherviselés gyakorlata azonban nemcsak a támogatás nélkül hagyott magyar sajtót sújtja, hanem közvetlenül, vagy közvetve a magyar újságírókat és Írókat is. Több, mintákét évtized ótaa pionír időkre jellemző törzsi és mindig a saját érvényesüléséért küzdő egyéni önzés tüneteit látom magam körül. 23
