Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám

Szomorú, hogy mindezt azoknak kell megírnom, akik éppen a kivételt képezik. Azoknak, akik évek éta áldozatot hoznak és hozzájárulnak a magyar sajtó fenntartásához. Abban a reményben teszem ezt, hogy az olvasók tovább viszik ezeket a gondolatokat azok közé, akik másoktól áldozatot követelnek, de magukat kivonják a teherviselés aiól. ,

És most hadd szóljak még néhány szót az írókról és újságírókról is. Jelenlegi helyzetében a támogatás nélkül hagyott sajtó nemtud fizetni, vagy—kivételes esetben—nem tud megfelelően fizetni az íróknak és újságíróknak, akik az emigráció mostohagyermekei. Ok azok, akiket a társadalom állandó teherviselésre kényszerit. Ok azok, akiknek mindig "kötelességük"—ellenszolgáltatás nélkül—a rendezvények kulturális színvonalához szereplésükkel hozzájárulni. Ok azok, akik a támogatás nélkül hagyott lapok színes rovatait írják. Ok a külföldi magyar irodalom élhada, akiknek jelenlétét és fizetés nélküli szolgálatát gyűléseken, ünnepélyeken és a lapok kulturális rovatában megkövetelik. Ők—de közöttük is különösen a költők-azok, akiktől a közönség elvárja, hogy "rendes, nanpali foglalkozásuk" legyen, este pedig a nemzeti közösséget szolgálják. Az iró, a költő az a társadalmi hangya, akitől mindenki—tapsokért—éjjeli tü.csökszolgálatot vár.

Zengjétek, tücskök az eszmék és elvek dicséretét, és higyjétek továbbra is vakon, hogy a közönség könnye lesz a gyöngy asszonyotok nyakán, és a tapsok egyszer-kenyérré válnak gyermekeitek asztalán'

Saári Éva?

EGY KÖTET SZÜLETÉSE

A kérdés, amire most egy müncheni olasz vendéglő barátságos félhomályában kapok érdekes választ, felelete lehetne egy másik kérdésnek, amely budapesti tartózkodásom alatt egy árnyas cukrászdakertben hangzott el.

—Azt szeretném tudni, mit csináltok ti ott kint az emigrációban? Mit tesztek oly at , ami nem saját egyéni érvényesülésieket hanem az egész magyarság ügyét szolgálja?—szegezte nekem, reménykedő aggodalommal, főmérnök barátom. A nép öntudatát, önbizalmát kellene ébrentartani, hogy átvészelje a megszállást. Erre van legnagyobb szükségünk. (Illyés Gyula is mondta, hogy a magyar nép sorsáért való felelősség egyharmad részben most már az emigránsok ^ vállát nyomjaS) Mi itthon tehetetlenek vagyunk'. Mielénk idehaza idegen eszményképeket állítanak £

# # #

Tollas Tibort kérdezem, aki a Gloria Victis I848~jl9 kötet szerkesztője s kéziratos anyagát magával hozta a találkozóra kb. kétezer levél másolatával.

—Mivel kezdődött? Honnan ered az ötlet, hogy a magyar történelem nagy eseményeinek külföldi irodalmi visszhangját összegyüjtse?

—Hogy megmagyarázzam, a messzi múltba kell visszanyúlnom. A- mikor^a soproni Rákóczi Ferenc katonai reáliskola növendéke voltam, s tanárunk felolvasta nekünk Heine ^8-ról szóló versét, ez jobban fellelkesitett, több öntudatot adott, mint akárhány történelemóra. Mert nem az a fontos, amit mi mondunk magunkról, hanem ahogyan má24