Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám
Held József: GONDOLATOK Jegyzet: Ez az előadás, kissé módosított formában, 1968 júniusában hangzott el a new brunswicki Rutgers Egyetemen tartott "Harmadik ut az emberség felé" című konferencián. A konferenciát az egyetemen működő Magyar Alumnus Szövetség rendezte: három napig tartott több mint hetven résztvevővel az ország minden tájáról. Az elmúlt évek el lenére, úgy érzem* hogy a. téma mind a mai: napi <5. ! esedékes Legutóbbi vitaestünkön, amikor a demokratikus élet- és államformáról és annak Magyarországra jelleme vagy nem jellemző alapelveiről tárgyaltunk, többen kifogásolták, hogy nemi voltam hajlandó a demokratikus államformának egyszerű és félre nem érthető definícióját produkálni. A legfőbb kifogás az volt, hogy egy Ilyen definíciónak azért kellene egyszerűnek és magától értetődőnek lennie, mivel pontosan ez a fajta egyszerűség különbözteti meg a demokráciát a diktatúráktól. Azonban ellenzőim nem vették észre azt, hogy a merev definiciók alkalmazása, vagy azoknak a hallgatókra való ráerőszakolása a demokratikus gondolkodás és a demokrácia szabályai elleni tett lett volna. Dacára annak, hogy ez a vita meglehetősen szűk körben folyt ' , le, nem lehet egyszerűen napirendre térni fölötte, mert pontosan azt a különbséget fejezi ki, amely a külföldön élő magyar értelmiségét a nyugati államok gondolkozóitól mind a mai napig elválasztja. Amikor egyszerű tanársegédként kezdtem működni az egyetemen, ennek a különbségnek a mélységével még nem voltam egészen tisztában. Azt véltem, hogy hosszabb aklimatizélódással a't is lehet hidalni. Azonban későbbi tapasztalataim azt mutatták, hogy a különbség végleges és áthidalhatatlan. Mi alapjábavéve egészen másként gondolkozunk mint a nyugati értelmiség. Ezt először egy meglehetősen bonyolult történelmi probléma boncolgatása közben észleltem. Arról volt szó, hogy a kereszténység kezdeteinek idején a Nyugatrómai Birodalom olyan súlyos és alapvető változásokon ment keresztül, amelyeket talán csak a mi felfordult korszakunk problémáival lehetne összehasonlítani. Ezek a vultoz^sok .a Iapvetu jellegét a hatalomért folyó harc adta meg. A Julius Caesar meggyilkolásával vádolt tábornokok és szenátorok álltak az egyik oldalon, a másikon pedig Octavianus, vagy ahogy később hívták, Augustus. Hogy egy hosszú történetet rövidre fogjak, a végső döntést Augustus hadserege hozta meg. Tudjuk, hogy ezután a Pax Romana majd kétszázados uralma következett. Roma késői virágzásának ideje, amelyet csak a népvándorlás egymást követő hullámai szakítottak meg. Azonban ebben a jól ismert és sokszor elmagyarázott képben volt egy kis szépséghiba, s ezt elsőéves diákjaim azonnal észrevették. Ugyanis ezek a diákok kötelező olvasmányként olyan tankönyv lapjait forgatták, amelyben szemtanuk és későbbi korok irói egyaránt a hatalomváltás körüli eseményeket s azok jelentőségét tárgyalták. Megvolt ebben a könyvben nemcsak annak a márványtáblának másolata, amelyen Augustus hirül adja a világnak, hogy fáradságos és nehéz küzdelemben legyőzte a Res Publica ellenségeit és visszaá11itóttá a szenátus tekintélyét, hanem Seutoniusnak, Tacitusnak, Velleius PatercuIusnak, Gibonnak és Burckhardtnak egymást ellentmondó tanúvallomásai. Az egyik a köztársaság megmentőjének mások tirannusnak, megint mások agyafúrt politikusnak tekintették Augustust. Amikor kezdő diákjaim mindezekkel az egymásnak ellentmondó "bizonyítékokkal" szembetalálták magukat, érthetően megzavarodtak. Egyszerre nem tudtak, hogy kinek higyjenek! Mindez még 1963-ban történt. Mindannyian emlékezhetünk, hogy ebben az évben három new yorki fiatalembert, akik a feketék szavazati jogaiért munkálkodtak Mississippiben, 8
