Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-03-01 / 3. szám

I

Aranyt. A nekünk annyira drága, szépséges klasszikus nemzeti zenéből és irodalomból merev dogmafalat húztak. Csak úgy lehetett magyarnak lenni, ahogy ok tanulták, hitték és parancsolták. Az én időmben Adyt, méff kitiltották a magyar közép- és felsőbb iskolákból. Nevének az említése is szentségtörés volt. Nem csoda, ha igazsága érzetében szenvedélyesen kiált fels "Sirva, kinban, mit se várva, Mégis csak száll uj szárnyakon a dal, S ha megátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis uj és magyar."

És most had mondjam el Szabó Dezsőnek egyik, ezekre az időkre jellemző kis történetét. 0 is ujitó volt. Mégis idő kellett, még neki is idő kellett, hogy felismerje Adyt. Valahogy igy^irja: Ady verseivel először akkor találkoztam, amikor Hartman kollegám ideadta a "Vér és Arany" cimü verses kötetet. Hazavittem, felütöttem. Az "Özvegy Legények Tánca" cimü versnél nyilt ki. Ez nem mondott nekem semmit, kiábrándultán visszaadtam a könyvet.

Egyik reggel azután a Székelyudvarhelyi Református Főgimzázium tanári szobájában csaknem teljes számban volt jelen a tanári kar. Mindenki az órájára készült. Hegedűs irodalomtanár kis könyvvel a kezében ront a terembe. "Idehallgassatok, ez az Ady megint megbolondult. Ilyen baromságot még nem Írtak magyarul." És olvasni kezd:

Oszlik lelkemnek barna gyásza,

Nagy fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségeim leigázza.

Az egész tanári kar hangos kacagásba tört ki. Én meg reszketni kezdtem. Azt éreztem, amit a szomjuhozó, amikor ajkához ér az áhított ital. Mikor ahhoz a verssorhoz ért, hogy:

Hallom, hogy a lelkemben lépked, S az ő bus "Ádám hol vagy"-ára Felelnek hangos szívverések.

az egész terem harsogva hahotázott. Én meg odarohantam a gúnyolódó tanárhoz, kikaptam kezéből a könyvet, Hartmanhoz szaladtam a "Vér és Arany"-ért. Rohantam a száldobágyi erdőbe és órákig kiáltottam Ady verseit az erdők viszhangjába, némelyiket háromszor, négyszer is. Az ős magyar dzsungel nyilt meg előttem. Éreztem, hogy van még erő az elátkozott fajban és hogy jöhet még,feltámadás. Este egy megnőtt, nagyon boldog Szabó Dezső ment,haza. Éjjel lázálmaim voltak. Reggel hozzám is hangzott a szózat: "Ádám hol vagy." És aki még mindig nem jutott el Szabó Dezső felismeréséig, most végre ébredjen fel,, mert mihozzánk is, egyenként és személyesen, ma este is szól a hívás: "Ádám hol vagy."

De én még ennél is tovább merészkedek. A magyar zenei és irodalmi forradalomnak — bármennyire különös az összehasonlítás — volt es van akkora jelentősége, mint dicsőséges 56-os szabadságharcunknak. A véres harcok eszménye él és élni fog, de a harc egyelőre elbukott. A zenei és irodalmi forradalom már túlélte a bukás korszakát és minden szemnontból győztesen nőtt ki. Ma alig van érdeklődő magyar, aki ne ismerné Ady és Szabó Dezső jelentőségét. Mind több és több könyv jelenik meg mind Magyarországon, mind az elszakított részeken, mind az emigrációban Adyról és Szabó Dezsőről. Bartók és Kodály világhódító útjáról pedig azt hiszem beszélni is felesleges. Erről minden érdeklődő -- egyezik, vagy nem egyezik —tud.

^A magyar művelődés válságára emlékeztünk, hogy erőt merítsünk. Sajnálom, hogy kis beszédem inkább szomoritott, mint szórakoztatott. Nem baj! Inkább a felrázás volt a célom. Persze lesznek ma is, akik "szentségtörést" kiáltanak. így még mindig szükség van regősökre, hir-13